NB II

Kétszázmillióval tartozik a ZTE

Nagy Ferenc elnök továbbra is keresi a megoldást.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Zalaegerszegen még ugyanaz a helyzet, mint az elmúlt hónapokban, azaz keresik a megoldást a klub további működtetésére – írja a zaol.hu. Az NB II ötödik helyén álló ZTE FC hétfőn látott munkához, Nagy Ferenc klubelnököt pedig keddre várták a játékosok az öltözőbe, hogy vázolja számukra az elképzeléseit és a jövőképet.

– Tárgyalunk és az önkormányzattal közösen keressük a megoldást – mondta Nagy Ferenc. – Nem csak a mostani helyzetre, hanem arra is, miként lehetne hosszú távon megoldani, hogy a ZTE FC működése stabil legyen. Ennek érdekében át kell gondolni a jövőképet, meg kell fogalmazni a célokat. A játékosoknak elmondtam, hogy a tárgyalásokról folyamatosan tájékoztatni fogjuk őket, de közben készüljenek becsülettel, hiszen ez az ő érdekük is. Vannak kötelezettségeink, és nem szeretnénk, ha tavasszal is meglennének ezek a problémáink, ezért szeretném én is, ha mielőbb megoldást tudnánk találni. A jelenlegi helyzeteben a klub önmaga nem tudja ezt kivitelezni, de ezt már korábban is nyilatkoztam.

Nagy Ferenc elmondta, hogy jelenleg kétszázmillió forint a ZTE FC kötelezettsége, amiben már benne van a következő havi bérek összege is. A klub működtetését tekintve biztos, hogy lesznek változások és átalakítások a jövőben. A szándéka az, hogy az együttesnek legyen egy biztos gerince, és fiatalokra építve alakítsák ki a jövő csapatát, a saját utánpótlásra is számítva.

Olvasói sztorik