NB II

Mondd, te kit választanál?

Rutinos, 50 év körüli, élvonalbeli múlttal rendelkező edzők közül válogathatnak a Nyíregyháza vezetői.

Kapcsolódó cikkek

Áruld el, melyik a kedvenc magyar labdarúgócsapatod, és nyerj egy iPhone 5-öt a Rangadótól. Klikk és like! A sorsolást március 20-án tartjuk közjegyző előtt.

A nagy havazás miatt elmaradt Márton István bemutatkozása. A Nyíregyháza Spartacus másodedzője irányította volna a csapatot a Szolnoki MÁV FC elleni, idegenbeli bajnokin, de a kényszerszünet közbeszólt. Az ő szerepvállalása azért kerülhetett szóba a klubnál, mert az NB II Keleti-csoportjának hatodik helyén álló csapatnak továbbra sincs vezetőedzője. Németh Károlynak télen megköszönték a munkát, Brekk János szakmai igazgató pedig a Mezőkövesd elleni, egy héttel ezelőtti vereség után lemondott.

– Egyelőre nem tudok nevet mondani, azt csak akkor fogom megtenni, ha már mindenben megegyeztünk a leendő vezetőedzővel. Voltak önként jelentkezők, másoknál mi érdeklődtünk, vasárnap óta jó néhány edzővel beszéltünk személyesen, vagy telefonon. Nem akarunk kapkodni, ennek a döntésnek megalapozottnak kell lennie – mondta a szon.hu hasábjain Sipos Zoltán ügyvezető.

A szabolcsi híroldal egyébként azt írta, hogy nincs könnyű helyzetben Sipos, mert nem egyszerű olyan edzőt találni, aki most csapat nélküli, megfelelően felkészülté és ambiciózus a feladatra. Ez nem teljesen igaz, amit a nyíregyházi jelöltek nevei is bizonyítanak. Kiszivárgott ugyanis, hogy Détári Lajos, Supka Attila, Sisa Tibor, Bozsik Péter, Simon Antal és Lucsánszky Tamás is benne van a kalapban, és egy kivételével ők bizony elég komoly szakemberek, hazai szinten.

A 49 éves Détári Lajosra továbbra is igaz, hogy játékosként sokkal nagyobb sikerek kísérték a pályafutását, mint edzőként. Az egykori Európa-klasszis a Honvéd után megfordult Német-, Görög és Olaszországban, illetve Svájcban, edzőként pedig 13 éve alatt 17 csapatnál (Romániában, Vietnámban, Görögországban és Szlovákiában is), illetve a magyar válogatott mellett másodedzőként, de a komoly sikerek elkerülték. Egyszer már irányította a nyíregyházi együttest, legutóbb pedig a Ferencváros trénere volt, de a gyenge szezonkezdet után távoznia kellett.

Az 50 éves Supka Attila 2004 novemberében vette át a Debrecen irányítását Szentes Lázártól, és a következő év tavaszán a klub első bajnoki címét ünnepelhette! A Bajnokok Ligája selejtezőjében emlékezetes a horvát Hajduk Split kiverése (3-0 és 5-0), ezután a Manchester United ellen búcsúztak. 2005 májusában, a bajnoki cím után három évvel meghosszabbította a szerződését, de ezt az időt nem töltötte ki, mert a második bajnoki arany után, 2006 nyarán lemondott. Ennek fő oka, hogy a BL-selejtezőben kiestek a macedón Rabotnicski ellen.

2006 októberétől a Budapest Honvédnál vállalt munkát. 2007 tavaszán a bajnokságban jól szerepelt a csapat, a Magyar Kupa döntőjében pedig büntetőkkel nyert a DVSC ellen, így kiléphetett a nemzetközi porondra. A következő bajnokságot is remekül kezdték a kispestiek, de később érthetetlen módon megtorpantak. Supka májusban lemondott.

Hamarosan kétéves szerződést kötött a ZTE-vel, de csak október elejéig maradt Zalaegerszegen. Ezt követően Cipruson vállalt munkát, majd 2011-ben ismét a Budapest Honvéd vezetőedzője lett. Előbb a tízedik, majd az ötödik helyre vezette együttesét, de tavaly nyáron ismét távozott, és három évre szóló vezetőedzői szerződést írt alá Pécsett. Az őszi szezon gyenge szereplését követően előbb közös megegyezéssel távozott, de elkezdődött egy méltatlan közjáték, félig-meddig a nyilvánosság előtt. Matyi Dezső tulajdonos bejelentette, hogy az edző mégis marad, de szakmai igazgatót kap felettesként. Erre Supka és a menedzsere bejelentették, hogy nem fogadják el az ajánlatot. Végül tényleg távozott, de jogi útra terelte az ügyet.

Az 52 éves Sisa Tibor korábban a Honvéddal és a Tatabányával is bajnoki címet nyert az NB II-ben, a kispestiekkel a Magyar Kupában is aranyérmes lett. Az U19-válogatottat kivezette a 2008-as Európa-bajnokságra, ahol bronzérmet szerzett, majd kijutott az egyiptomi U20-világbajnokságra. A Kaposvári Rákóczinál is eredményesen dolgozott, egyedül Diósgyőrben – ahol kétszer is megfordult – nem tudott maradandót alkotni.

Az 51 éves Bozsik Péter az NB III-as Pénzügyőr után került a Vasashoz, ahol előbb másodedző, majd vezetőedző lett. Eredményes munkájára Zalaegerszegen is felfigyeltek, és 2001-be szerződtették. A ZTE-nél rögtön az első évben bajnoki címet nyert, a Bajnokok Ligája-selejtezőben pedig emlékezetes meccsen 1-0-ra legyőzték a Manchester Unitedet a Népstadionban. Megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést, de a következő szezon gyenge szereplése miatt úgy tűnt, hogy nem hosszabbítják meg a szerződését Zalaegerszegen. Végül mégis ő maradt, de csak öt mérkőzésen ülhetett a kispadon az új idényben, ekkor már tényleg menesztették. Még ugyanabban az idényben a Haladás edzőjének is kinevezték, de csak kilenc meccsen irányította a szombathelyieket, mert onnan is menesztették. Összesen 89 bajnoki mérkőzésen ült az élvonalban a kispadon.

Ezek után televíziós szakértő lett a Viasat3, majd az RTL Klub csatornánál 2006 márciusában szövetségi kapitánnyá választották, de a Málta elleni vereség után távoznia kellett. 2012-ben az NB III Duna-csoportjában szereplő Sárisáp-TASK vezetőedzője lett.

A 47 éves Simon Antal játékosként megfordult az Eger, a Vác és a Vasas együttesében is, illetve Finnországban és Svájcban is szerepelt. Edzőként éppen Bozsik Péter mellett kezdte a Vasasnál, majd a ZTE-nél, s miután önállósult, dolgozott Szolnokon, Cegléden, Zalaegerszegen, illetve legutóbb Egerben. Az NB II-ben újonc hevesiekkel tavaly bajnokságot nyert, de az angol tulajdonos érkezése miatt távoznia kellett.

A 46 éves Lucsánszky Tamás számít kakukktojásnak a nyíregyházi edzőjelöltek felsorolásában, hiszen ő még nem dolgozott az élvonalban. Civilben egy építőipari céget irányít, ami pedig a futballt illeti: hét évig irányította a Budaörs csapatát, majd egy rövid ideig a Soroksár trénere volt.

6+1

A plusz egy jelen esetben a lista legfiatalabb tagja, ifj. Mihalecz István, a Kozármisleny és a Hévíz korábbi edzője, a Siófok jelenlegi másodedzője. Tavaly nyáron nagyon komolyan érdeklődött a tehetséges tréner iránt a Vasas, mégis a balatoniaknál maradt. Ideje lenne váltania, a kiesőjelölt után a jó erőkből álló Spartacus irányítása szép feladat lenne számára.

Olvasói sztorik