NB II

Lemondott a Nyíregyháza mindenese

Brekk János nehezen élte meg a Mezőkövesd elleni hazai vereséget, ezért bedobta a törölközőt.

Kapcsolódó cikkek

Áruld el, melyik a kedvenc magyar labdarúgócsapatod, és nyerj egy iPhone 5-öt a Rangadótól. Klikk és like! A sorsolást március 20-án tartjuk közjegyző előtt.

Brekk János nem folytatja. Az NB II Keleti-csoportjában szereplő Nyíregyháza Spartacus szakmai vezetője úgy érzi, eljött az ideje, hogy más üljön a kispadon – írja a klub honlapja.

Percekkel a lefújás után még az öltözőben tartózkodott Brekk János a Mezőkövesd elleni vereség után. A szakmai vezető döntött, döntését pedig a klub vezetése is elfogadta.

– Nagyon nehezen éltem meg a találkozót, ugyanúgy, mint a szurkolók, én is nagyon csalódott voltam – magyarázta Brekk János, szakmai igazgató. – A csapat jó nevű játékosokból áll, ezért úgy érzem, egy új emberre van szükség, aki új impulzust tud nekik adni, és akkor sikeresebbek lehetünk. Ezeket a labdarúgókat én hoztam ide, talán túlzottan is kötődök hozzájuk, és egy keményebb kezű vezetőedző többet tud majd kihozni belőlük, így távozom a kispadról. Most úgy érzem, a legtöbbet akkor segíthetek szeretett klubomnak, ha hátralépek, egy új tréner hátha új lendületet ad majd.

A Nyíregyháza a téli szünetben az NB II Keleti-csoportjának hatodik helyén állt, nyolcpontos hátrányban a listavezető Békéscsaba mögött. A téli szünetben távozott Németh Károly vezetőedző, a játékoskeretből pedig többek között Montvai Tibor, Simon Attila, Petneházi Márk és Mészáros Márk, de érkezett Bajzát Péter, Bodnár László, Nenad Djurovics, Milan Nikolics, Vologyimir Ovszijenko, Bárányos Zsolt, Nikon Jevtics, Katona György, Korolovszky Gábor és Varga Krisztián.

Az első tavaszi fordulóban 3-1-re nyert a csapat a Ferencváros II vendégeként, a 17. körben viszont a Mezőkövesd 3-0-ra győzni tudott Nyíregyházán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.