NB II

Már nincsenek tervei a focival

A kispadról felálló Brekk János nem szeretne már részt venni a klub életében.

Kapcsolódó cikkek

Áruld el, melyik a kedvenc magyar labdarúgócsapatod, és nyerj egy iPhone 5-öt a Rangadótól. Klikk és like! A sorsolást március 20-án tartjuk közjegyző előtt.

A hétvégi, Mezőkövesd elleni 3-0-s hazai vereség után lemondott a Nyíregyháza Spartacus szakmai vezetője, Brekk János. Az első tavaszi fordulóban 3-1-re nyert a szabolcsi együttes a Ferencváros II vendégeként, azonban a rivális borsodiak elleni sima kudarcot nehezen élte meg a szakember, ezért úgy döntött, hogy átadja a helyét másnak, aki talán új lendületet adhat az együttesnek.

– Egyszerű a döntésem oka. Nem jöttek az eredmények, ennek a csapatnak pedig céljai vannak, és azoknak a megvalósításához új edzőre van szükség, aki lendületet adhat az együttesnek – kezdte a Rangadó.hu érdeklődésére Brekk János.

– Nem korai két meccs után azt mondani, hogy nem jöttek az eredmények, pláne, hogy az egyik mérkőzést meg is nyerték?
– A Mezőkövesd elleni találkozó több volt, mint egy sima bajnoki, hiszen a riválissal játszottunk. Félő, hogy elszállnak a remények, ezért úgy gondoltam, hogy egy új impulzus kell a csapatnak. Véleményem szerint így tudtam segíteni a gárdának, hogy felálltam a kispadról.

– Valamilyen formában marad a klubnál, vagy teljesen távozik a csapattól?
– A tulajdonosok a barátaim, tehát velük nem szakad meg a kapcsolat, de a klub napi munkájában már nem fogok részt venni. Más irányban szeretném folytatni az életem, a civil foglalkozásomat akarom csinálni. A sporttal és a labdarúgással már nincsenek terveim.

– Tudja már, hogy ki követi önt az edzői poszton?
– Nem. Igyekszem is távol tartani magamat, nem akarom befolyásolni a dolgot, nem akarok beleszólni sem. Tudatosan maradok távol az ügytől.

– Ha jól értem, akkor próbál teljesen elhatárolódni a klubtól?
– Nagyon sok barátom van, nyilván a civil kapcsolatot tartani fogjuk, de sem szakmailag, sem másképp nem akarok részt venni a klub életében.

Olvasói sztorik