NB II

Ha Hamar-gól, akkor győzelem!

A támadó mintegy két hónap elteltével talált be, a csapat pedig újra nyert.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Ha valaki hétről-hétre nem követte figyelemmel az NB II Keleti-csoportjában szereplő Mezőkövesd-Zsóry bajnoki szereplését, akkor a tabellára pillantva elismerően szólhat a csapat szerepléséről, hiszen a harmadik helyen áll, mindössze négy ponttal lemaradva a listavezető Békéscsaba mögött, ráadásul a góllövőlista egyik éllovasát is a borsodiak adják. Igen ám, de a mezőkövesdiek szeptember 23-én nyertek legutóbb bajnokit az elmúlt fordulóig, amikor a Ferencváros II csapatát verték 3-2-re, hazai pályán. Külön érdekesség, hogy az említett gólkirály-aspiráns, Hamar Ádám csak a győzelmek alkalmával volt eredményes. A csatár a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy hosszú böjt volt, de megérte várni.

– Hogyan értékelné a Ferencváros II ellen aratott sikert?
– Úgy gondolom, magabiztos győzelmet arattunk – kezdte Hamar Ádám. – Tulajdonképpen több góllal is nyerhettünk volna, a két kapott gólunk elkerülhető lett volna. Nagyon kellett már ez a siker, most végre mellénk pártolt a szerencse.

– A szerencsén múlt elsősorban, hogy mintegy két hónapja nem tudtak nyerni?
– Nehéz kérdés, a pontos okait nem könnyű megmondani. Mi nem lettünk rosszabb csapat, mint a bajnokság elején, amikor sorra jöttek a győzelmek. Sok helyzetben tényleg nem fogta a kezünket Fortuna. A kapufáról kifelé jöttek a lövések, tizenegyesek maradtak ki… Ilyenkor törvényszerű, hogy görcsösebbé válik a csapat. Most azonban feloldódhatunk, remélem. Majd a következő, Újpest B elleni mérkőzésünkön ez is kiderül.

– Kilenc góljával holtversenyben vezeti a góllövőlistát. Ezzel minden bizonnyal elégedett lehet.
– Nekem is hosszú böjt volt ez, hiszen legutóbb én is hét fordulóval ezelőtt találtam a kapuba, így most én duplán feloldódhatok. Igazából csak ugyanazt tudom elmondani magammal kapcsolatban is, mint a csapatról. Nagyon jót tett a lelkemnek a gól.

– Jót fog tenni a téli szünet a csapatnak, vagy éppen most jönnének újra lendületbe?
– Ha egy héttel korábban érkezik a kérdés, akkor egyértelmű igennel válaszoltam volna. Így most nehéz megmondani, mert ha esetleg Újpesten is nyerni tudnánk, akkor lehet, hogy rosszkor érint minket a pihenő. Mindenesetre tavasszal újult erővel akarunk nekivágni a küzdelmeknek!

Olvasói sztorik