NB II

Megtalálná a góllövő cipőt

Bernát Péter szeretne újra gólokat lőni, és ezzel segíteni csapatát, hogy kilábaljanak a kisebb gödörből.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Vasárnap a Vasas otthonába vendégszerepelt az Orosháza FC az NB II Keleti-csoportjának 12. fordulójában. Gólgazdag mérkőzésen az angyalföldiek 6-3-as győzelmet arattak, így a vendégcsapat elszenvedte harmadik vereségét is zsinórban. A Rangadó.hu érdeklődésére erről a vereségről is mesélt az Orosháza támadója, Bernát Péter.

– Nem egyszerű értékelni a találkozót – kezdte a harmincéves csatár. – A videót visszanézve arra jutottunk a csapaton belül is, hogy az első két tizenegyes, illetve a negyedik gól szerintünk biztos, hogy nem volt szabályos. Ezáltal nagyon hamar hátrányba kerültünk. Ilyenkor ugye vagy visszaállunk, és arra törekszünk, hogy ne legyen nagy vereség, vagy próbálunk menni, és nyíltsisakos játékot játszani. Találtunk egy gólt kettő-nullnál, akkor úgy éreztük, hogy lehetne keresnivalónk. A fordulás után azonban megint kaptunk egy gólt, ezután sikerült újból szépítenünk. Aztán a negyedik lesgól nagyon rosszkor jött, és utána teljesen szétestünk, és el is dőlt a mérkőzés.

– A legutóbbi három mérkőzésükön vereséget szenvedtek, mi lehet a gond? Hogyan lehetne kijönni ebből a kisebb hullámvölgyből?
– Sajnos ez így van. Úgy gondolom azonban, hogy a bajnokság három legerősebb gárdájával találkoztunk a legutóbbi fordulókban. A Nyíregyháza idegenben, illetve a Békéscsaba és a Vasas mind nagyon erős csapatok. Ezek közül két alkalommal szoros eredmény született, most meg sajnos ez a fiaskó. Továbbra is úgy gondolom, ha ott tudunk maradni a mezőny közepén, akkor mindenki elégedett lehet. Nagyon kellene már egy siker, ami picit megnyugtatná a társaságot. A vereségek egymás után senkire nem hatnak jól lelkileg sem, de próbáljuk magunkat túltenni és készülünk a hétvégére.

– Hétvégén a sereghajtó Kazincbarcikát fogadják hazai pályán, nyerhető találkozónak tűnik…
– Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a Kazincbarcika is nagyon sok új embert igazolt, komolyabb múltú játékosokat is, úgyhogy egy harcos, kemény összecsapást várok. De szeretném, ha egy szoros meccsen is, de a végén felénk billenne a mérleg nyelve.

– A csapatnak döcög a szekere, ön viszont holtversenyben vezeti a Keleti-csoport góllövő listáját, ezek szerint jó formában futballozik..
– Nem is nagyon figyeltem, nem ez volt a fő szempont. Az elmúlt három meccsen nekem sem megy annyira, talán egy kapufáig jutottam csupán. Szeretném én is megtalálni minél hamarabb a góllövő cipőt, és ezzel segíteni a csapatot.

– Milyen célokkal vágtak neki a szezonnak?
– Mindenféleképpen szeretnénk ott lenni az első nyolcban. A lényeg, hogy a fordulásnál olyan pozícióba legyünk, hogy tavasszal legyen esélyünk a bennmaradásra.

– Szinte mindenhol máshogy írják a vezetéknevét. Mi az igazság? Bernáth vagy Bernát?
– Az igazolásomban van Bernáthként. Helyesen h nélkül kell írni, én is úgy írom. Az igazolásomba került még gyerekként helytelenül, sajnos azóta így maradt a szövetségben is.

Olvasói sztorik