NB II

Kezdenek kimászni a gödörből

Szepessy Róbert szerint az edzőváltás új ingereket adott a csapatnak.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Bontovics Ferenc vezetőedző irányításával a Szeged (1-0) és a Balmazújváros ellen (2-0) is nyerni tudott az NB II Keleti-csoportjában addig sorra betliző Szolnoki MÁV FC. A csapat szerdán a Ferencváros otthonában is helytállt a Ligakupában, s csak a 89. percben bűntetőből kapott góllal kapott ki 2-1-re, pedig a mérkőzést kettős emberhátrányban fejezte be. A vendéggólt Szepessy Róbert szerezte, aki a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, úgy érzi, elkapták a fonalat a bajnokságban.

– Milyen volt az FTC elleni Ligakupa-találkozó?
– Rendkívüli érzés egy magyar labdarúgónak az Üllői úton játszani, úgy gondolom, hogy ez a pluszmotiváció feldobta az egész csapatot. Sikerült a mérkőzés végéig meccsben maradnunk, a döntetlenre is lett volna esélyünk, habár az első kiállítás miatt azért nehéz helyzetben voltunk. Úgy gondolom, egy remek felkészülés volt ez a találkozó nekünk az NB II-re.

– Ahol az utolsó két fordulóban már győztesen hagyták el a pályát. Kijelenthető, hogy véget ért a bukdácsolásuk?
– Valóban, lassan kezdünk kimászni a gödörből. Az edzőváltás azért új ingereket is adott a csapatnak, talán szükségünk volt erre. Elkaptunk egy győzelmi fonalat, reméljük, ez jó sokáig kitart, hiszen a célunk az, hogy az első ötben végezzünk.

– Mit vár a szombati, Orosháza elleni mérkőzéstől?
– Az ellenfelek mindig kicsit ódzkodva mennek Orosházára, hiszen a körülmények nem a legideálisabbak egy labdarúgó-mérkőzéshez, és itt a kontraszt különösen nagy lesz majd az Albert-stadionhoz képest. Ennek ellenére mindezt igyekszünk kikapcsolni, és csak a játékkal foglalkozni. Hiszen jó formában van az Orosháza, de mi győzni megyünk, hogy folytatni tudjuk a megkezdett utat.

Olvasói sztorik