NB I
Két fradista mellett egy Vasas-, egy Újpest- és egy Balmazújváros-játékos került be a válogatásba.
2017. 08. 03. 15:40
Az újonc ellen javíthatják mérlegüket.
2017. 08. 03. 15:32
Mindenben megegyeztek a felek.
Németországban is megfordult labdarúgónk mondta ezt.
2017. 08. 02. 16:31
Később játszanak.
2017. 08. 02. 16:20
Elképzelhető, hogy a 23 éves játékos visszatér az NB I-be.
2017. 07. 31. 21:08
Több hetes kihagyás után ismét a Vasas kezdőcsapatában kapott helyet Berecz Zsombor. A sérüléséből felépülő játékos a Vasas honlapján "értékelte" a visszatérést.
- Nagyon jó érzés volt, és már labdaéhségem is volt, mivel már régen játszottam tétmérkőzést. Hiányzott a találkozók előtti izgalom és a játék a srácokkal. Bár el kell, hogy mondjam, a nagy meleget nehezen viseltem, de nyilván az senkinek sem esett jól. De ettől függetlenül úgy érzem, hogy ezzel a győzelemmel sikerült megtennem az első lépést, és a csapatnak is a sikeres jövő felé - mondta Berecz.
A játékos kitért a Puskás Akadémia teljesítményére is.
- Úgy gondolom, az első félidőben mi domináltunk, nekünk voltak nagyobb helyzeteink. A második félidő első húsz percében ők irányították a játékot, eltalálták a felső kapufát, jöttek ránk rendesen. De egy kis szerencsével sikerült kivédekeznünk a rohamaikat, utána pedig a második találatunkkal megadtuk nekik a kegyelemdöfést. Azzal pedig szerintem el is dőlt a mérkőzés - mondta.
A Honvéd otthonában elért 2-2-es döntetlen után a csapat hivatalos honlapjának adott rövid helyzetértékelést Horváth Ferenc.
- Nagyon jó volt, hogy mi szereztük a vezetést, így tudtuk a saját futballunkat játszani. Ha jobban sáfárkodunk a lehetőségeinkkel, akkor az első félidőben akár el is dönthettük volna a találkozót. A második játékrészben a Honvéd már bizonyította, hogy egy jó csapat. Összességében elégedett lehetek az eredménnyel, bár az első félidő miatt maradt bennem hiányérzet. A tavalyi első három helyezettel találkoztunk az első három bajnoki mérkőzésen, s kijelenthetjük, hogy helytálltunk ellenük, nem vallottunk szégyent - nyilatkozta a Balmazújváros edzője.
– A csapatunk folyamatosan fejlődik, azon vagyunk, hogy ez ilyen ütemben folytatódjon, akkor első győzelmünk is hamarosan megszületik - tette hozzá.
2017. 07. 31. 18:14
Novák Csanád súlyosan megsérült, hosszú kihagyás vár rá.
2017. 07. 31. 16:34
Az edző szerint a Vasas meccs megmutatta, hogy kire lehet számítani.
2017. 07. 31. 15:46
A legújabb sípcsontvédőn Tamás Márk menyasszonya és két kutyája látható.
Az FTC vasárnapig nem győzött, a Mezőkövesd nem vesztett pontot az NB I új idényében.
A Fradi edzője tegnap még azt sem tudta, milyen összeállításban fut ki a pályára csapata.
A Vasas újabb sikert aratott újpesti albérletében.
Még több foci
Még több sport
