NB I

DVSC: aláírt a két év alatt három gólt szerző támadó – hivatalos

Debrecenben ennél minden bizonnyal többet várnak tőle.

Kapcsolódó cikkek

Napok óta a DVSC-vel készül, és ma a szerződését is aláírta a svájci-bosnyák kettős állampolgárságú Haris Tabakovic. A 23 éves, 194 centi magas középcsatár Svájcban született, és a Young Boysnál nevelkedett. Ennek a klubnak a színeiben mutatkozott be 18 évesen az első osztályban a 2012–2013-as idényben – írja a dvsc.hu.

Pályafutása során a berni csapaton kívül megfordult még a Wil és a Grasshoppers együttesében, a három klubnál összesen 80 alkalommal lépett pályára, és 14 találatot szerzett. A Young Boys második csapatában 25 meccsen 18 gólt lőtt. A Svájci Kupában 8 találkozón 4-szer, az Európa-ligában 5 meccsen egyszer talált be. Többszörös svájci utánpótlás-válogatott. Az U21-es nemzeti csapatban 15 mérkőzésen lépett pályára, és 6 gólt szerzett – teszi hozzá a debreceni honlap.


Ezt olvastad már?

Csapatot vált a magyar válogatott kerettagja – a Fradi-szurkolók nem fognak örülni
Ki lesz Neymar utódja? Akcióban a Barca

Korábban megírtuk Tabakovic esetleges érkezését, és azt is: az utolsó két idényben nem valami fényes mutatóval rendelkezik, ugyanis 45 bajnokin mindössze három gólig jutott. Debrecenben ennél minden bizonnyal többet várnak tőle.

Fotó: dvsc.hu
Olvasói sztorik