NB I

A Vasas játékosa a Puskás Akadémiáról: jöttek ránk rendesen

Több hetes kihagyás után ismét a Vasas kezdőcsapatában kapott helyet Berecz Zsombor. A sérüléséből felépülő játékos a Vasas honlapján “értékelte” a visszatérést.

– Nagyon jó érzés volt, és már labdaéhségem is volt, mivel már régen játszottam tétmérkőzést. Hiányzott a találkozók előtti izgalom és a játék a srácokkal. Bár el kell, hogy mondjam, a nagy meleget nehezen viseltem, de nyilván az senkinek sem esett jól. De ettől függetlenül úgy érzem, hogy ezzel a győzelemmel sikerült megtennem az első lépést, és a csapatnak is a sikeres jövő felé – mondta Berecz.

A játékos kitért a Puskás Akadémia teljesítményére is.

– Úgy gondolom, az első félidőben mi domináltunk, nekünk voltak nagyobb helyzeteink. A második félidő első húsz percében ők irányították a játékot, eltalálták a felső kapufát, jöttek ránk rendesen. De egy kis szerencsével sikerült kivédekeznünk a rohamaikat, utána pedig a második találatunkkal megadtuk nekik a kegyelemdöfést. Azzal pedig szerintem el is dőlt a mérkőzés – mondta.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik