A tavaszt két hazai vereséggel (Felcsút 3-0, Diósgyőr 2-1) kezdő Mol Vidi az utóbbi fordulókban mintha kiegyenesedett volna: Marko Nikolics ősszel EL-csoportkörben is játszó csapata sorrendben az MTK (3-1), a Haladás (1-0) és a Kisvárda (2-1) ellen is győzött, így újra hat pontra zárkózott a tabellán a Ferencváros mögé.
Csakhogy a mutatott játék ezzel párhuzamosan – talán az MTK elleni első félidőt kivéve – nem tudta meggyőzni a független szemlélőket arról, hogy a fehérváriak valódi kihívói az FTC-nek a bajnoki címért folyó harcban. Miközben Szergej Rebrov csapata az utóbbi meccseken már egyre meggyőzőbb játékkal osztja a pofonokat a mezőnynek, addig a Vidi jobbára csúszva-mászva, hatalmas küzdelem árán tudta csak begyűjteni a három pontot aktuális ellenfeleivel szemben.
A hétvégit megelőző öt eddigi tavaszi meccsén a Vidi összesen 27 alkalommal találta el a kaput, miközben ellenfelei is megtették ugyanezt 22-szer, vagyis a teljes különbség egyetlen meccsen, a Kisvárda ellen múlt heti győzelem alkalmával adódott – ekkor 8-3 volt a kaput találó lövések aránya a fehérváriak javára. Korábban, a tök utolsó Haladás ellen például úgy nyert 1-0-ra a Vidi, hogy a gólja egyben az egyetlen(!) kaput találó lövése volt a meccsen – ráadásul hazai pályán.
A meccsenkénti 5,4-es kaput eltaláló lövésátlag egy magát a bajnoki tabella élére pozicionáló egylettől kifejezetten gyatra – még az OTP Bank Ligában is –, kiváltképp, hogy e 27-es mutatóval szemben a Fradi gólból szerzett 14-et az MTK elleni mérkőzésig.
Vidi: mint malac a jégen
A Vidi ráadásul vigyázó szemeit – részben – már a hétközi, Fradi otthonában vívandó kupameccsre (is) vetette, ami praktikusan azt jelentette, hogy Nikolics valamelyest már előre sakkozott a kezdőcsapatával. Az előző fordulóhoz képest kimaradt Elek Ákos (őt posztriválisa, Pátkai Máté váltotta), illetve Georgi Milanov is, a fehérváriak pedig a Kisvárda ellen használt 4-4-1-1-ről átálltak egy offenzívabb, 4-4-2-es felállásra.
A Paksnál Csertői Aurélnak nem sok variációs lehetősége maradt a rengeteg hiányzó (Bartha, Szabó, Simon András, Windecker, Kulcsár, Vági) miatt: a védelem jobboldalára Kővári került, a középpálya közepén Papp Kristóf ugrott be, elöl pedig a tavasszal eddig egyszer sem kezdő Könyves Norbert feladata lett a Mezőkövesd ellen a kiállítás sorsára jutó Simon pótlása.
A védelem előtt Zsidai szűrt, a két szélről Remili és Hahn játszott folyamatosan befelé – a Paks célja egyértelműen az volt, hogy középen semmiképp ne törhessen át a Vidi. Csertői csapata egyébként is szívesen játszik mélyen a saját térfelére visszahúzódva, kvázi passzív emberfogást, és bár a labdát csak elvétve helyezik komolyabb nyomás alá, a mélyen visszazáró, sokszor befelé tolódó, ott területet szűkítő szélsők miatt kifejezetten nehéz passzsávokat találni ellenük a kapu előterében. Most sem volt ez másképp, a
A fenti képen remekül látszik a Paks védekező alapállása: az egész csapat 20 méteres, kompakt egységként védekezik, a labda oldalán a szélső (Remili) befelé húzódik területet szűkíteni, miközben a védővonal (Kővári-Lenzsér-Gévay-Fejes) és a középpálya (Zsidai, Papp, Kecskés) között alig van terület. A pálya közepét nem ritkán hat a három ellen védte a Paks, esélye sem volt itt átmenni a Vidinek.
Ebből a sündisznóállásból kontrákat vezetni sem volt egyszerű, így labdaszerzés esetén a paksiak többnyire inkább lassították a játékot és megpróbáltak kivárásra játszani. Jellemző meccskép volt, hogy a Paks védői hátul passzolgatnak, és arra várnak, hogy a Vidi támadói megkezdjék a letámadást – az így kicsalogatott játékosokat átívelve aztán a Paks első szándékból a fehérváriak leghátsó sorát támadhatta.
A pillanatkép hasonló szituációt rögzít: a Vidi középpályás sora kiiktatva, átpasszolva, lefutva, miközben hat paksi játékos támadja lendületből a fehérváriak négy (hátráló!) védőjét. Márpedig visszafelé sprintelő bekk nem igazi bekk, ez a modern futball egyik alapvetése.
Paks: széles arcvonal, kiprovokált letámadás, gyors átmenetek
A Paks átmeneti játékfázisai gyorsabbak, meggyőzőbbek voltak, és rendre működött az a taktika is, hogy kicsalogatják a Vidit a sündisznóállásból. A fehérváriak támadói (Hodzic, Scsepovics) ilyenkor mélyen letámadtak, majd kisvártatva követte őket a középpályássor (Kovács, Huszti, Hadzic, Pátkai is), a védelem viszont – elsősorban Vinícius és Juhász sebessége miatt – már nem, nehogy könnyű legyen mögéjük ívelni a labdát. A Paks ezért a védelem és a középpálya között túl nagyra nyúló területet célozta meg labdáival, nagyon is sikeresen.
Ugyanez pepitában: három paksi játékos (Kecskés, Zsidai, Könyves) a Vidi védelme és középpályája között megnyíló területben, miközben a labdáson semmi nyomás. A visszalépő, összjátékot kialakító Könyves így teljesen zavartalanul léphet ki egy végtelenül kiismerhető kényszerítő után, hogy ziccerben lőjön Kovácsik kapujára (ezzel lett a félidő vége előtt 2-1).
Egy másik kameraállásból megnézve a jelenetet, az is remekül látszik, hogy a Vidi védekezése jóval kevésbé kompakt, mint a paksiaké (körülbelül kétszer „hosszabb” a csapat, mint szükséges lenne, éppen a kicsalogatott letámadás miatt). A paksiak ráadásul a felfutó Fejes-Kővári páros (illetve esetenként Hahn) révén azt is elérték, hogy a fehérváriaknak végig széles arcvonalat kelljen védenie, ami viszont megnövelte a távolságot a játékosok között a védelemben, következésképp könnyebb volt olyan passzfolyosókat találniuk, mint amilyet itt a gólpasszt kiosztó Zsidai észrevett Könyves előtt.
Nikolics csapata abszolút szerencsésnek mondhatta magát, hogy az első félidőben talált egy gólt pontrúgásból (Stopira révén), mert egyébként
Az alig egy óra után lecserélt Pátkai Máté például mindkét félidőben mentett egyszer-egyszer a saját gólvonaláról, ami nem is csoda, lévén
- a Paksnak 17(!) próbálkozása akadt a meccsen.
- Ebből ugyan csak 7 találta el a kaput,
- de még ez is sokkal jobb mutató, mint a fehérváriak 9/5-ös adata.
A fölény kivívásához ráadásul még csak különösebben tördelnie sem kellett a játékot a Paksnak: 18 szabálytalanságuk akadt a a 90 perc alatt, ami ugyan több, mint a Vidi 13 faultja, de a magyar bajnokságban abszolút nem kirívó adat – a fehérváriak idei meccsenkénti átlaga e téren például 15.
A mérkőzés összefoglalója:
Scsepovics egyenlítő gólja után (ami egyébként kifejezetten mutatósra sikerült) érdekes módon Nikolics egészen sokáig nem nyúlt bele a meccsbe – mintha azt érezte volna, hogy az egyéni kvalitások és a fizikai fölény törvényszerűen csapata javára fordítja majd a mérkőzést. Pátkai helyére beküldött Nikolovot klasszikusan posztra cserélte, a szerkezet így csak húsz perccel a rendes játékidő vége előtt változott, amikor Milanov váltotta Hodzic-csot: a Vidi ezzel középpályás gyémántra állt át, Husztival középen, a csatárok mögötti irányító pozíciójában.
De ez sem jött be, sőt, a meccs végén a Paks jutott ziccerekig a győzelemhez.
Nikolics a meccs után jobb híján elmaradt büntetőket kért számon a játékvezetőn (kevés joggal), pedig csapata játéka is bőven hagyott maga után kívánnivalót. A helyzet az, hogy összességében a Vidi a Fradival szemben kevés jelét mutatja annak, hogy valódi bajnokesélyes lenne. Ehhez azért elengedhetetlen lenne elérni azt, amit a Rebrov-csapat fordulóról fordulóra megtesz, hogy a saját akaratuk érvényesüljön a pályán. A Paks ellen ugyanis ennek nyoma sem látszott.
