A Mezey-féle válogatott 1986-os mexikói szereplése után két évvel, a következő, olaszországi világbajnokság selejtezőcsoportjában összesorsolták a magyar és az északír válogatottat. Észak-Írország szintén ott volt a 86-os mexikói mezőnyben (és hozzánk hasonlóan, azóta egyetlen világversenyre sem jutott ki), tehát akkoriban valamelyest jegyzett együttesről volt szó, amely Norman Whiteside személyében adott játékost a Manchester Unitednek is.
Whiteside nem játszott a budapesti mérkőzésen, amely a két válogatott első selejtezője (egyben első egymás elleni találkozója) volt. A magyar csapat kispadján a Mexikó után lemondott, majd az 1988-as Európa-bajnoki selejtezők bukása után visszahívott Mezey György ült, a kezdőcsapatban pedig hét játékos szerepelt a 86-os vébékeretből (ennyit arról a sablon-szövegről, hogy „szétkergették” a mexikói csapatot…) – mégsem hasonlított a korábbi remek játékra, amit láttunk. A masszívan védekező északírek ellen csak tologatták a labdát a mieink, egészen a hajráig. Amikor már kevesen hittek abban, hogy összejöhet a gól, Mezey pályára küldte a Lecce légiósát, a Tatabányáról abban az évben Olaszországba szerződő Vincze Istvánt. Ez a 82. percben történt, három perccel később pedig Vincze egy felkanyarodás után ballal kilőtte a hosszú sarkot: 1-0-ra nyertünk.
Az egykori tatabányai kedvenc, Vincze „Pilu” jelenleg a felcsúti akadémia U19-es csapatát edzi, és a Rangadó.hu kérdésére szívesen felelevenítette azt a meccset és azt a gólt. Mint mondta, ma este is kiegyezne egy hasonló forgatókönyvvel: legyen szenvedős meccs és nyerjünk csak egy góllal.
– Ezt is várom. Hogy sikerül egy góllal nyernünk. Annak idején is szenvedtünk rendesen a Népstadionban. Az én esetem külön érdekesség volt, mert nyáron szerződtem a Leccéhez, de előtte sorkatonai szolgálatra kellett bevonulnom Hódmezővásárhelyre. Miután azt letöltöttem, kimentem, és Mezey Gyuri bácsi nem is akart meghívni a válogatottba, mondta, nem vagyok rendesen felkészülve. Igaza is volt: ma már ugyan szinte bárki lehet válogatott, de abban az időben rendszeresen játszani kellett. Nekem egy meccsem volt előtte a Leccében, a Nápoly ellen, utána jöttem haza. Mezey a kispadra ültetett és az utolsó hét percre cserélt be – emlékezik a történtekre Vincze István.
– Nem játszottunk rosszul, az északírek végig védekeztek, a kapusuk jól védett. Hajszán Gyuszi helyére jöttem, és sikerült egy átlövéssel betalálnom. Nagy Anti felpasszolt labdájával fordultam le, a lövés nem volt éppen bomba, de nagyon jó helyre ment. Egy kicsit talán takarásban is volt a kapus, összességében mondhatom, jól eltaláltam – eleveníti fel a győztes találatot Vincze.
A mai, belfasti mérkőzésen is jól jönne akár egy hajárbeli, cserejátékos által szerzett gól, csak győztes gól legyen – ért egyet velünk az egykori balszélső, az első magyar Serie A-légiós. Szerinte „jelentkező” van elég a gólra, még ha nem is a támadófutballról szólnak a selejtezőmeccseink.
– Nagyon szeretném, ha akár Németh Krisztián, akár Nikolics Nemanja, vagy éppen Dzsudzsák Balázs betalálna. De ott lesz Gera Zoli is, szóval van ember, aki odaérhet. Mindent meg kell tenni, hogy odaérjünk a csoport második helyére, mert egy ki-ki meccs a pótselejtezőn nem lenne könnyű. Kellenek a bravúrok, ezért is lett volna jó a románok elleni győzelem, hiszen a riválisunktól vehettünk volna el több pontot. Nem könnyű a sorsolásunk a két idegenbeli meccsel, de ahogyan az északírek nyertek Budapesten, úgy mi is nyerhetünk Belfastban. Nem lesz egyszerű, mert a mi időnkhöz képest, amikor gyakorlatilag csak ívelgették fel a labdákat, mostanra a brit csapatok is megtanultak játszani, próbálkoznak a kombinatív játékkal. Nagyon masszív védekezésből kell kiindulnunk ezúttal is, mert nem ismerek közülük olyan játékost, aki ezt fel tudná törni. Az biztos, hogy a kilencvenedik perc végéig robotolni fognak – fogalmazta meg várakozásait Vincze István.
