NB I

„Olyan rutinos játékos, mint Koman, nem követhet el ekkora hibát”

A DVTK sportigazgatója szerint a mutatott játékuk alapján dupla ennyi pontot érdemeltek volna.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Első három bajnoki meccsén három pontot szerzett a Diósgyőri VTK: a miskolciak előbb legyőzték a Vasast, aztán kikaptak a Ferencvárostól, majd múlt szombaton a Videotontól is vereséget szenvedtek hazai környezetben. A meccseket Árki Gábor sportigazgató értékelte a Borsod Online érdeklődésére.

– Összmérleget három mérkőzést követően még nem lehet vonni, ahhoz, hogy kapjunk valamilyen képet, minimum öt-hat összecsapás szükséges – kezdte Árki Gábor. – Az tény, hogy egy alaposan megerősített Vasassal szemben gyűjtöttük be a három pontot, aztán a bajnoki cím idei várományosától üres kézzel jöttünk haza, majd a tavalyi aranyérmes győzött le bennünket. A sorsolásból látszik, hogy ezután sem lesz sétagalopp, hiszen játszunk a tavalyi harmadikkal, negyedikkel és ötödikkel. A mutatott teljesítmény alapján most hat pontunknak kellene lenni, azért, mert rászolgáltunk. A Ferencváros ellen nem jött ki a lépés, de a Vidit meg kellett volna vernünk…

A székesfehérváriak elleni találkozó utolsó két perce előtt még 1-0-ra vezetett a DVTK, ezt követően viszont Koman Vladimir eladott labdájával Oliveira begyalogolt a diósgyőri kapuig, aztán még Pátkai is fejelt egy gólt.

– Aki helyben, a stadionban, vagy a televízió előtt nézte a meccset, megrökönyödött a történteken, hiszen nem mindennap történnek ilyen események – fogalmazott Árki. – Kilencven percig, én legalábbis úgy érzem, kézben volt a meccs, amit elrontottunk azzal a két perccel. A Videotonnak nem volt kidolgozott helyzete, csak pontrúgásból veszélyeztettek, előttünk több ajtó-ablak ziccer adódott, ha ezeket berúgjuk, most teljesen másról beszélnénk mi is és a szurkolók is.

A sportigazgatónak megemlítették Koman Vladimir kapitális bakiját is.

– Megtörtént, már nem lehet visszacsinálni – hangsúlyozta Árki Gábor. – Ha azt vesszük, hogy Volinak milyen rutinja van, akkor egyértelmű, hogy ilyen hibát nem lehet elkövetni, ezt senki sem vitatja, ő sem. Higgye el mindenki, ő volt a legjobban összetörve…

Olvasói sztorik