NB I

Most jó honvédosnak lenni

Tavasszal összerázódtak, ezért rajtoltak jól – mondja Vécsei Bálint, aki bízik benne, Pakson is folytatódik a Rossi-csapat jó sorozata.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Egy perc hiányzott ahhoz, hogy a Bp. Honvéd három forduló után is százszázalékos legyen a bajnokságban. A Debrecen végül egyenlített Kispesten, így „csak” a veretlenség maradt meg, de alighanem ez is több, mint amit a szurkolók a kiesés elleni harccal telt tavasz után reméltek az új szezontól.

Vécsei Bálintnak van összehasonlítási alapja, hiszen jobb és rosszabb helyzetben lévő Honvédokban is futballozott az előző években. A Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, valóan nem az idei jó rajt volt a tipikus az elmúlt szezonokban.

– Talán abban a szezonban kezdtünk ilyen jól, amikor végül harmadikok lettünk. Tavaly csak az első meccs sikerült, aztán elmaradtak a győzelmek – fogalmazott Vécsei Bálint.

A remek rajt szerinte a tavasszal már nagyjából összerázódott csapat, és persze a vezetőedző, Marco Rossi érdeme.

– A keretünk nem sokat változott a nyáron, azzal a csapattal kezdtük az új szezont, amely már tavasszal is elég jól működött Marco Rossival. Talán emiatt vagyunk masszívabbak és szerencsére közben elöl a gólok is jönnek. Fel van építve rendesen a védelem, ebből pedig veszélyes támadásokat tudunk vezetni. Már nem csak kontrára játszunk, hanem birtokoljuk a labdát, ha kell. Marco Rossi filozófiája látszik a csapaton, már tavasszal is összerakta a védekezést. Most pedig nem kell a kiesés ellen harcolni, nincs ott a gondolatainkban, hogy veszély lehet, így könnyebb azért focizni.

Az előző fél évben tucatszám igazolt használhatatlan légiósokról, edzőcseréről, zűrzavarról szóltak a cikkek a Honvéddal kapcsolatban, ehhez képest most a hazai fiatalokról és a csapategységről beszél mindenki, Vécsei is.

– A téli igazolásaink nem nagyon váltak be, egyet-kettőt leszámítva, így most is a régebbi mag játszik, ráadásul a mostani igazolásaink többnyire vezéregyéniségek. És a fiatalok is könnyebben játszanak így. Ráadásul jönnek a szurkolók is, sokkal jobb érzés most Honvéd-játékosnak lenni, mint amikor délután két órakor pár száz néző előtt játszottunk. A szurkolóink magukénak érzik ezt a csapatot, ott vannak mögöttünk.

Persze a java csak most következik, a Honvédnál még nem beszélnek dobogóról. A negyedik fordulóban Paksra látogatnak a kispestiek, a jó rajt miatt az önbizalom megvan, de az újabb sikerekért ugyanúgy meg kell küzdeni, mint az első fordulókban.

– Egyelőre senki nem foglalkozik a távolabbi jövővel, a következő meccsre készülünk. Még csak az első lépéseket tettük meg, harminc forduló van hátra, nem kell kombinálni. Paksra megyünk a következő fordulóban, őket sem szabad lebecsülni, emlékezhetünk rá, tavaly is voltak igen jó meccseik. Veretlenek szeretnénk maradni, ez a legkevesebb, de a győzelemért lépünk pályára ott is – mondta végül Vécsei Bálint.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik