NB I

Iszlai és Fehér kikerült a Haladás keretéből

Szentes Lázár vezetőedző a csapat két alapemberét kiáltotta ki bűnbaknak a Videoton elleni vereség után.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A Rangadó.hu péntek este a Haladás egyik vezetőjétől úgy értesült, hogy Szentes Lázár vezetőedző a szombati, Ferencváros elleni bajnoki meccs előtt kitette a szombathelyi csapat keretéből Fehér Zoltánt és Iszlai Bencét, mert őket kiáltotta ki bűnbaknak a Videoton elleni, múlt vasárnapi 7-0-s vereséget követően.

Mindkét játékost felmentették a munkavégzés alól, a pontos sorsukról, illetve hogy hol edzhetnek a későbbiekben, egyelőre nem született döntés.

Kerestük a két játékost: Iszlai Bencét nem sikerült elérnünk, Fehér Zoltán pedig – aki korábban csapatkapitány-helyettes is volt – készségesen elmondta, hogy addig nem szeretne nyilatkozni az üggyel kapcsolatban, ameddig nem egyeztetett a vezetőség valamelyik tagjával.

A 24 éves középpályás, Iszlai Bence eddigi karrierje során 123 élvonalbeli meccset játszott, mindet a Haladás színeiben. A jelenlegi szezonban húsz találkozón szerepelt, egy gólt szerzett.

A 33 éves védő, Fehér Zoltán már 263 NB I-es szereplésnél tart, 2012 nyarán érkezett Szombathelyre. A mostani idényben 17 meccsen lépett pályára.

A Fradi ellen egyébként Katona Máté és Rácz Barnabás sérülés, Branescu és Martínez pedig eltiltás miatt nem játszhat a Haladásban. A csapatkapitány, Halmosi Péter játéka sérülés miatt kérdéses, az eltiltott vezetőedző, Szentes Lázár helyett pedig Jagodics Zoltán másodedző irányítja az együttest a kispadról.

Olvasói sztorik