Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Ravasz kérdés: magyar futballklub, amit gyakorlatilag egyetlen ambiciózus tulajdonos gründolt ebben a formájában, ilyen-olyan gazdasági „manőverek” segítségével, saját stadionnal, amiben néző ugyan nem nagyon van, de mégis jellemzi egy korszak futballját – kiről van szó?
Stadler József? Is.
Győri ETO? Talált.
A kilencvenes évek emblematikus alakja, a pszeudo-futballunkat a saját magáról rendelt festményeinél is szemléletesebben megjelenítő akasztói juhász és az ő csapatának „felfutása” ugyan miben különbözik lényegét tekintve a Quaestor-csoport nagyszabású „építkezésétől” és az ennek mementójaként felhúzott stadiontól-futballvállalkozástól?
Semmiben. A lényeg, hogy egyik mögött sem volt piaci alapon felépített bázis: egy úri hóbortnak bizonyult mindkettő. Gazdasági stiklikkel létrehozott „birodalmak”, futballszerető, éppen felfelé ívelő pályájú mágnások ügyeskedései. Ebből a szempontból lényegtelen különbség, hogy a győri klubnak volt elődje is a magyar futballban, nem Tarsoly Csaba hozta létre. Azt, amibe most belerokkanhat a győri futball, ő „alkotta”.
És ugyebár nem az akasztói fantomstadion az egyetlen hasonló mementó: a rendszerváltás utáni magyar futball tulajdonképpen semmi másról nem szól(t), mint a nem létező piacon ügyeskedéssel meggazdagodni kívánó szereplők tevékenységéről. Hol elenyésző, hol vastag állami segítség mellett. A Győr drámája azt jelzi: futballpiac, kapitalizmus Magyarországon továbbra sincs, nem is lehet.
Vagy ha igen, az olyan, mint az egérordítás. Magyaros nekibuzdulás és pofára esés. Mint a Gázszer FC nevű klub esetében, szintén a kilencvenes évek végén. Máig az egyetlen magyar csapat, amelyik tényleg az egy szem magántulaj kezdeti apanázsától az ő utolsó fillérjéig tartott – és nem tovább. Nem nyúltak utána, nem olvasztották be, nem stafírozták ki: nem kellett senkinek, így hát megszűnt. Istenem, épp a bajnokság közepén, így a szezont a Gázszer FC kezdte és a Pécs fejezte be a Gázszer eredményeivel.
De ahol az agárdiakkal ellentétben van igazi hagyomány, ott sem jelentett ez támaszt, sőt csak a szélhámosoknak volt megfelelő menedék. Emlékszünk még a Diósgyőr kálváriájára? 2000-ben nem csak kiesett, egyenesen megszűnt a klub, a hetedik osztályig zuhant vissza. Hogy „írmagja se maradt” az a szurkolói miatt nem volt igaz, ők alapították meg újra a legalsó szinten a csapatot. Aztán mire sikerült visszavergődni (újabb jogi csűrcsavarok útján) az élvonalig, megint nem volt pénz. És ekkor játszódott le a XXI. századi futball-abszurd újabb jeles fejezete, licenc híján nem indulhatott volna a csapat a bajnokságban, hát átköltöztették Miskolcra a Balaton FC-t (lánykori nevén Siófok)… A magyar tenger az Avason! És ha ez nem lett volna elég, a két fél, az „eredeti” és az „új” Diósgyőr külön-külön, de ugyanazon a pályán edzett, két egykori válogatott, Détári Lajos és Kiprich József irányításával…
A bajnoki cím sem jelentett menekülést a gazdasági zuhanás elől. Erre is akad példa szép számmal. A váci csodacsapat hat évvel az aranyérem után zuhant ki – egyenesen a negyedik osztályba. Sűrű és eseménydús évek után most kapaszkodik felfelé az NB III-ból (Csank János irányításával). A Dunaferr az állami nagyvállalat kiszállásával rogyott össze és jutott el három évvel a csúcs után a süllyesztőig – hogy aztán új jogokkal, most éppen a Pálhalma nevét is viselve harcolhasson a kiesés ellen az élvonalban. Ugyancsak mélyre szállt a Zalaegerszeg, amelyik 2002-es bajnoki sikere tíz éves jubileumát ünnepelte kieséssel és azóta is csak küszködik.
Nem mintha az alsóbb osztályból felfelé igyekvők sikerei okvetlenül jó példát jelentenének a későbbiekben: az Eger nemrég évente egy osztályt lépve masírozott az NB I-ig, ahol aztán a saját stadionjába se léphetett be, végigutazta a fél országot a „hazai” meccseivel, kiesett – majd azon nyomban meg is szűnt. Ezért tényleg megéri? (Jelenleg a megyei másodosztályt vezeti az utódklub.)
Hagyományos „nagycsapataink” története sem biztatja a győrieket azzal, hogy egy komoly klubbal ilyesmi nem fordulhat elő. A Honvéd manapság inkább paródiája egykori önmagának (vagy az se), de amikor tíz évvel utolsó bajnoki címük után kiestek, még tragédiaként élte meg minden szurkolójuk. A Ferencváros 2006-os kizárása ugyan jogszerűtlen volt, de az anyagi helyzetet és a klub állapotát már „önerőből” sikerült illusztrálni azzal, hogy három évet töltött a másodosztályban a Fradi. Az MTK az akadémiai modell – egy ideig – hiteles képviselőjeként még a gyengébb eredményeket is el tudta fogadtatni, de amikor a 2008-as aranyérem után három évvel kiesett az élvonalból, elég sokféle kétség felmerült az ott nevelt játékosokkal kapcsolatban.
A Győri ETO tehát a magasról nagyot bukó csapatok sorában nincs egyedül – ám a hazai szintű jólét magasságából ilyen sokkolóan gyors, és nem futballszakmai okból következő arccal landolás szinte példátlan. Persze nem teljesen: az olasz bajnokságban tavaly EL-helyen végző Parma (amely hagyományait, sikereit tekintve az olaszoknál legalább olyan „név”, mint itthon az ETO) az idei szezon közben csődbe ment, két meccsre ki sem állt, aztán a többi klub „gyorssegélyének” köszönhetően fejezi be a bajnokságot és esik majd ki – jó esetben a másod-, rossz esetben akár a negyedosztályba.
Ahol nincs valós alapja a festett jólétnek, ott előbb-utóbb bedől, ami bedőlhet. Mondhatnánk, ez a tanulság, de a magyar fociban ezt a szót leírni teljesen felesleges.
