Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!
A Ferencváros hazai pályán 3-0-s győzelmet aratott a Győri ETO ellen az OTP Bank Liga 19. fordulójának szombati játéknapján. Az első félidőben is aktívabban futballozott a Fradi, de akkor még kevés helyzetet alakított ki, illetve szervezetten és hatékonyan védekezett a vendégcsapat. A második játékrész elején viszont gyorsan eldöntötték a mérkőzést a hazaiak, majd a folytatásban is az történt a pályán, amit ők akartak, így a Győrnek nem volt esélye a felzárkózásra. A veszélyes ferencvárosi akciók egyike a vége előtt nem sokkal góllal zárult, így még magabiztosabbá vált a fővárosiak győzelme.
Az FTC folytatta jó hazai sorozatát, pályaválasztóként bajnoki találkozón 2013 novembere óta nem kapott ki. A szombati találkozóról a Rangadó.hu állandó szakértője, Glázer Róbert, a Rába ETO egykori kiváló játékosa, majd vezetőedzője készített részletes elemzést:
Szoros mérkőzést vártam, akár még az ETO győzelme is belefért volna. Győrben élek, és tapasztaltam a várakozásokat, de a mérkőzés alakulása alapján teljesen megérdemelt a Ferencváros sikere, még ilyen gólkülönbséggel is.
Kezdeném az elején: a Fradi felállásában annyi változás történt a dunaújvárosihoz képest, hogy 4-1-4-1-es játékrendszert alkalmazott, tehát Hajnal Tamás belépett Gera Zoltán mellé. A Győrnél maradt a régi 4-4-2-es felállás, mert Pátkai Máté szabadon futballozó árnyékéket játszott Priskin Tamás mögött, jobbról-balról felvillant, és főleg az elején, a letámadásoknál ott volt Priskin mellett.
Az első harminc perc rendkívül gyors és agresszív volt mindkét csapat részéről, de mindjárt hozzá is teszem, hogy elképesztően pontatlanok voltak. Rendkívül sok eladott labdát láthattunk, de maga az iram nagy volt a magyar NB I-es átlaghoz képest. Azt szeretném, ha még több szurkoló menne ki, de azért a kilencezer néző örömteli. Jó hangulatban, nagy iramban, de sok eladott labdával, technikai hibával zajlott a játék. Ebben az időszakban még a pontrúgások is gyengék voltak mindkét oldalon, ez a szögletekre és a szabadrúgásokra is igaz.
Azt hallom itt a városban, hogy agresszív letámadást fog játszani a Győr. Jómagam amikor játszottam, és később edzőként is alkalmaztam ezt. Nagyon fontos, hogy ez az egész csapatra vonatkozik, de hogy nézett ki az ETO-nál? Koltai, Pátkai és Priskin támadták a labdát, de a mögöttük lévők, a középpályások teljesen visszaálltak – még Priso sem lépett fel, amikor kellett volna –, csupán Windecker lépett be néha. Nagyon nagy távolságok voltak, pedig ezt harminc méteren belül lehetne megcsinálni. Egy csapatnak kell letámadni, az ETO ebben nagy hibát követett el, bár harminc percig mindig visszazárt.
Agresszíven hajtották az ellenfél térfelén a labdát, de nem tudták megszerezni, mert nagyon nagy távolságok voltak a játékosok, a csapatrészek között. Gondolom, a középpályás-sort és a védelmet is feljebb kellett volna tolni, de ezt nem tették meg. Ahogyan Gera és Hajnal elkezdett futballozni, a Ferencváros fokozatosan átvette a játék irányítását. Megnyugodott a hazaiak játéka, és technikailag pontosabb volt. Már az első félidőben is voltak helyzeteik, viszont az ETO egy-egy kontratámadása ugyancsak veszélyes volt, de nem éreztem benne a gólt, a Fradinál sokkal inkább.
A második félidőt nagyon jól kezdte az FTC, és mindjárt gólt rúgott. Itt már egyértelműen kijött, hogy sokkal jobban játszottak, Gera és Hajnal élt, élvezték a játékot. Ebben az időszakban Dilaver és Ramirez – utóbbi gyakorlatilag két gólt is rúgatott – fokozatosan jöttek fel. Az első felvonásban nehezményeztem az ETO-nál és a Fradinál is, hogy nem bontották meg eléggé az ellenfelet, a szélső hátvédek nem mentek fel és nem támogatták a csapatot. A második részben a Ferencvárosnál ez megvalósult, és egyre jobb játékot nyújtott a csapat.
Hajnal Tamás gólja nagyon szép volt, a harmadik találat szintén, hiszen Ramirez nagyon szépen emelte Varga Roland fejére a labdát. Ezeken kívül is voltak lehetőségeik; az ETO ugyan támadgatott, de ebből nem nagyon adódtak helyzetek, és a második félidőben össze is esett a csapat. Priso arcára volt írva, lehetett látni, hogy rendkívül feszült, indolens. Az első gól előtt rettenetes hibát követett el ő is, és a győriek egész jobb oldali védelme azzal, hogy Ramirez üres területen el tudott menni.
Az ETO-ban Priso gyenge teljesítményt nyújtott, viszont Windecker Józsefet lehet dicsérni, mert ő valóban jól játszott. Pogacsics szerintem jól védett, mert három nagy helyzetet is hárított, Hajnal szabadrúgását, Varga fejesét és Böde lövését. A vendégek szempontjából szerencsétlen volt az első gól, ennek ellenére megérdemelten vezetett a Ferencváros. Nagyon furcsa számomra, hogy a győri Bucsa nevét kétszer hallottam: amikor az összeállításban elhangzott a meccs előtt, illetve amikor lecserélték. Ilyen nem fordulhat elő egy középső középpályással. Ha dicsértem Hajnalt és Gerát – rendkívül sokszor volt náluk a labda, irányítottak, technikailag jó megoldásokat mutattak be –, akkor ezt is meg kell említenem. Legalább szerelt volna, de semmit nem hallottam róla. Tehát azt lehet mondani, hogy két emberrel kevesebb volt az ETO-nál, ellenben örömmel töltött el, hogy Windecker nagyon jól játszott, egyre érettebb a futballja.
Összevetve a két csapatot: a pontrúgásokban, az együttes mozgásokban, a támadásvezetésben, a csapatjátékban és az egyéni teljesítményekben is jobb volt a Ferencváros, amely teljesen megérdemelten győzött. A győrieken még egy-nullnál sem éreztem, hogy egyenlíteni fognak. Az első félidőben tényleg gyors és szép kontrákat vezettek, de nem éreztem, hogy benne van a gól. Azt sem éreztem, hogy a tíz mezőnyjátékos együttműködik – a Fradinál ezt lehetett érezni. Én győriként ETO-drukker vagyok, ott futballoztam húsz évet – bár mindkét csapat nagyon szimpatikus számomra –, ezért nehéz kimondanom, hogy az FTC sokkal egységesebb volt, sokkal inkább csapat volt.
Ahogy a Ferencváros sorra nyerte az előkészületi meccseit, egyértelmű volt, hogy jó tavaszt fog produkálni. Az ETO-ról ugyanez már nem mondható el, mert a felkészülési meccsei sem olyanok voltak…
