Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Már csak egy-két mérkőzést játszanak az NB I csapatai a téli szünetben, ugyanis a jövő héten megkezdődik az OTP Bank Liga tavaszi idénye. Ahogy ilyenkor szokás, mindenhol elmondják, hogy hasznos és jó felkészülésen vannak túl, a mérkőzések elérték céljukat, stb. Ugyanakkor azt is hozzáteszik általában, hogy az edzőmeccseken nem az eredmény a fontos.
És ez így is van, soha semmilyen címet nem osztanak utólag a holtszezon eredményeiért, épp ellenkezőleg: két rossz bajnoki meccs, és dobhatja a kukába az összes „jól sikerült” felkészülési találkozót a csapat. Ettől függetlenül a szurkolók nyilván figyelik ezeket az eredményeket és próbálnak valami biztató következtetést levonni belőlük a tavaszra nézve.
E tekintetben a Ferencváros drukkereinek van a legkönnyebb dolguk, mert a zöld-fehérek egyszerűen hibátlan telet produkáltak. Thomas Doll csapatáról korábban megírtuk, hogy az átigazolási időszak egyik nyertese lehet, és úgy tűnik, nem csak a nevek alapján erősített jól a Fradi. Hajnal Tamás és Varga Roland személyében válogatott futballisták érkeztek, de a Fradi a légiósaira sem panaszkodhat, a jelek szerint meglesz az egészséges versenyhelyzet a kereten belül. Nem lehet mondani, hogy „ötcsillagos” ellenfelekkel játszottak a felkészülés során, szlovák, cseh, japán, dán és hazai csapatokkal találkoztak – de valamennyit megverték. Az Iváncsa elleni 17-0-s gurigázást ne számoljuk be a gólkülönbségbe, hisz az végképp nem mérvadó, de ezt leszámítva is 27-4 a maradék hét meccsen a mutatójuk, ami igencsak rendben van. Most már csak a bajnoki mérkőzéseken kell igazolniuk, hogy a forma tényleg bajnoki – és minimum dobogós.
Az MVM Paksot is megilleti a dicséret. Bár az őszi szezontól kissé borús jövőképpel búcsúztattuk őket (úgy tűnik, az anyagi bázis jó része kicsit arrébb vonul a 6-os úton, Dunaújváros felé), Csertői Aurél csapata komolyan veszi a dolgát, kilenc felkészülési meccséből hatot megnyert és csak egyet vesztett el (a Kecskemét ellen), igaz, nem világverő alakulatokkal játszott (kazah, örmény, szlovák, szerb ellenfelei voltak a hazaiakon kívül).
Ugyancsak jól teljesített a Puskás Akadémia, amely a spanyolországi edzőtáborig csak magyar csapatok ellen lépett pályára, közülük a Vasas és a Kecskemét tudta legyőzni őket, külföldön aztán egy norvég, egy brazil és egy spanyol kiscsapat ellen veretlenek maradtak.
A bajnoki címvédő Debrecennél az állandóság volt ezúttal is a jelszó, Kondás Elemér csapatában szinte semmilyen komolyabb mozgás nem történt a keretben, a felkészülés során pedig az egyetlen vereséget a fiatalokkal felálló csapatuk szenvedte el. Nem rugdosták tucatszám a gólokat a piros-fehérek, de keveset is kaptak.
A „középmezőnyből” a kevés meccset játszó, de azokon – a Fradi mellett egyedüliként – veretlen MTK-t és a válogatott távozóit pótolni igyekvő Diósgyőrt érdemes megemlíteni. Tomiszlav Szivics csapata egy kivételével csak külföldi együttessel találkozott, a vezetőedző szerint Elek és Kádár távozása után is ütőképes lesz a csapata, a román Otelul Galati 5-1-es kiütése alapján akár el is hihetjük neki.
Ami a képzeletbeli tabella alsó felét illeti, a Nyíregyháza gyakorlatilag összekap(kod)ott egy teljesen új keretet. Hogy ennek pontosan mi az értelme – azon kívül, hogy persze elhangzik, most „átmeneti” időszak van, ahol csak az eredmény fontos –, nem tudjuk. Nyilván ez azt jelenti, nyáron majd jöhet az újabb 9-10 új játékos… Hogy az összerakásuk mennyire sikerült, azt nem az elhalasztott paksi bajnokin fogjuk megtudni, mivel ott senki sem játszhat az újak közül. A Honvédnál berendeztek egy tranzitszállót a Bozsik-stadionban, új edző, csapatnyi új légiós, itt aztán tényleg jó kérdés, jelent-e valamit a felkészülési meccsek eredménye.
Két csapatot érdemes még megemlíteni: a Pécset, amely az egész mezőnyből a legkevesebb tesztmeccset játszotta, mindössze ötöt (egy elmaradt, egyet pedig szombaton játszik), illetve a bajnoki listavezető Videotont, amely az ellenfelek megválasztásánál is a minőségre fektette a hangsúlyt: orosz és dél-koreai élcsapatokkal, valamint az 1860 Münchennel és a Dinamo Kijevvel találkoztak Spanyolországban. A számszerű eredmény nem túl fényes (egy spanyol kiscsapat legyőzésén túl csak vereség és egy döntetlen), de könnyen lehet, így is többet érnek el, mintha könnyű ellenfelekkel szemben színezték volna a statisztikát. Mindenesetre az edzőmeccsek gólképtelensége kicsit nyugtalanító lehet Joan Carrillo számára.
Íme, a felkészülési időszak eddigi eredményei alapján összeállított „bajnoki” tabella, amely természetesen semmilyen tekintetben nem számít mérvadónak a tavaszi szezonra nézve, már csak azért sem, mert a csapatok nem azonos számú mérkőzést játszottak.
1. | Ferencváros | 8 mérkőzés | 8 | 0 | 0 | 24 pont | |
2. | Paks | 9 mérkőzés | 6 | 2 | 1 | 20 pont | |
3. | Puskás | 9 mérkőzés | 6 | 1 | 2 | 19 pont | |
4. | MTK | 7 mérkőzés | 5 | 2 | 0 | 17 pont | |
5. | Debrecen | 8 mérkőzés | 4 | 3 | 1 | 15pont | |
6. | Diósgyőr | 7 mérkőzés | 3 | 3 | 1 | 12 pont | (12-7) |
7. | Győr | 8 mérkőzés | 3 | 3 | 2 | 12 pont | (10-13) |
8. | Pápa | 7 mérkőzés | 3 | 2 | 2 | 11 pont | (10-8) |
9. | Haladás | 8 mérkőzés | 3 | 2 | 3 | 11 pont | (16-15) |
10. | Nyíregyháza | 9 mérkőzés | 3 | 2 | 4 | 11 pont | (11-15) |
11. | Dunaújváros | 9 mérkőzés | 3 | 1 | 5 | 10 pont | (15-15) |
12. | Kecskemét | 9 mérkőzés | 3 | 1 | 5 | 10 pont | (10-12) |
13. | Bp. Honvéd | 9 mérkőzés | 3 | 1 | 5 | 10 pont | (10-14) |
14. | Pécs | 5 mérkőzés | 2 | 1 | 2 | 7 pont | |
15. | Újpest | 6 mérkőzés | 1 | 2 | 3 | 5 pont | |
16. | Videoton | 6 mérkőzés | 1 | 1 | 4 | 4 pont |