NB I

Bekő szerint nagyon szűk a magyar piac

A Kecskemét vezetőedzője elmondta, hogy egyszerűen nem tudtak hazai játékosokat igazolni.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Bebetonozva a középmezőnybe, kiesési gondok nélkül telel a Kecskemét, amely a tizedik helyen áll az élvonalban, és két otthoni meccsel kezdi majd a tavaszt. Eligazoltak fontos játékosok, de vannak érkezők is. A DigiSport hétfő reggeli műsorában Bekő Balázs vezetőedző értékelte a rajt előtti helyzetet, és arra is válaszolt, miért távozott csapata legeredményesebb játékosa?

– Balázs Zsolt kapott egy ajánlatot, ami neki is és a klubnak is elfogadható volt. Tulajdonképpen ez a legegyszerűbb magyarázata ennek. Ő már két éve volt a Kecskemét játékosa, és a formája is adott volt ahhoz, hogy megpróbáljon továbblépni. Úgy gondolom, ehhez mindenféle támogatást megkapott a KTE klubvezetésétől. Többször is elmondtam, hogy nekünk olyan lehetőségeink vannak, hogy fiatalokat igazolunk, vagy fiatalokat hozunk fel, olyanokat, akik esetleg máshol nem találták meg a számításukat. Ha ezek a játékosok kinövik magukat, akkor megvan a továbblépés lehetősége, hiszen ha csak a tabellát nézzük, látni lehet, hogy vannak felettünk csapatok bőven… – magyarázta Bekő Balázs.

A múlt héten az alföldiek 3-1-re kikaptak a Ferencváros elleni edzőmeccsen a Népligetben. Kezdőcsapatukban csupán három magyar játékos volt, és a téli igazolásaik jelentős része is külföldi…

– Egyszerűen nem tudunk magyar futballistát igazolni. Két lehetőségem van, ha posztra akarok igazolni, és rutinosabb játékost akarok, akkor igazolok külföldit, vagy nevelek fiatalt, és megkockáztatom, hogy őt rakom be. A magyar klubok nem adnak-vesznek egymás között magyar játékosokat reális áron, és a piac is szűk. Nem egyszerű ez a kérdés, és nem gondolom, hogy jó ez a tendencia, de azt is látni kell, hogy a tulajdonosoknak nem nagyon van más lehetőségük.

Bekő Balázst több élcsapat is szívesen látná a kispadján, hiszen a labilis anyagi helyzetéről hírhedté vált Kecskemét élén már bizonyított. Egyelőre nem tudja, hogy meghosszabbítja-e a szerződését a KTE-nél.

– Nagyon szeretem Kecskemétet, nagyon jó itt dolgozni, hiszen az ember kialakíthat egy csapatot, fiatalokkal dolgozhat. Úgy gondolom, nagyon jó mentalitású srácok alkotják a csapatomat. Azt lehet mondani, hogy nincsenek olyan problémáim, amelyek a munka rovására mennének. Az is tényszerű, hogy az ember azért kezd el csinálni valamit, hogy minél magasabbra jusson. Nem tudok pontos választ adni, én annyit tudok tenni, hogy dolgozom tovább, és tudásom legjavát próbálom adni. Reméljük, ezekhez párosulnak eredmények, és akkor majd meglátjuk, mit hoz a jövő, de türelmetlen nem vagyok – ecsetelte Bekő Balázs.

Olvasói sztorik