NB I

Harmadik helyen állunk a világon

A fiatal labdarúgók átigazolásának összesítése során előkelő helyre került a magyar foci.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) az úgynevezett Transfer Matching System segítségével 2010 óta a világ összes átigazolását igyekszik ellenőrizni. A tavalyi naptári évben ez több mint 13 ezer klubváltást jelent, ezek közül 6875 történt Európában. A teljes pénzmozgás (az egész világon) több mint négymilliárd eurót tett ki.

A fiatalkorú játékosok átigazolását fokozott figyelemmel kísérik – emlékezhetünk, hogy emiatt büntették meg az FC Barcelonát, és most emiatt van bajban a Real Madrid is. Az utánpótlásban a spanyoloknál tapasztalták a legtöbb átigazolást tavaly (352), a következő Portugália (168), a harmadik pedig nagy meglepetésre Magyarország (136) volt. Hazánk ebben az összevetésben megelőzte Angliát, Németországot, Hollandiát és Olaszországot is.

A Premier League ismét bizonyította, hogy gazdasági hatalomnak számít, hiszen nagyjából 993 millió euró forgott Angliában 2014-ben, ez kétszázmillióval volt több, mint egy esztendővel korábban. Spanyolországban ez az adat 560 millió euró volt (270 millióval több, mint évvel azelőtt), majd Németország következik 265 millióval. A francia és az olasz piacon némileg estek a kiadások.

További érdekesség, hogy az összes klubváltás 67 százaléka nem járt pénzmozgással, mert szabadon igazolható játékosok vándoroltak egyik csapatból a másikba – írja a spanyol marca.com.

Olvasói sztorik