NB I

Németh Márió átrepüli fél Európát

A Haladás fiatal játékosa előbb a válogatott, majd klubcsapata edzőtáborozásán vesz részt.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az előző bajnoki évadhoz képest meglepően kevés játéklehetőséget kapott a Haladás fiatal középpályása, Németh Márió. Mivel Artner Tamás, majd Szentes Lázár sem számított rá kezdőként az őszi idényben, úgy tűnt, hogy a tavaszt kölcsönben egy másik klubnál tölti, ám úgy tűnik, végül mégis Szombathelyen marad, és megküzd a csapatba kerülésért, mert a jelenlegi vezetőedző számít rá.

Nagy szüksége lenne a rendszeres játékra a 19 éves tehetségnek, hogy a magyar válogatott tagjaként megfelelően felkészülhessen a tavasz végén Új-Zélandon sorra kerülő U20-as világbajnokságon. Mivel a korosztályos csapat spanyolországi, és a Haladás törökországi edzőtáborának időpontja némileg fedi egymást, Németh nehéz helyzetbe került, de a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy sikerült megtalálni a lehető legjobb megoldást.

– Megvan már az útiterv a spanyol-török túrára?
– Igen, szombaton indulunk Spanyolországba, ahol egy hetet töltök a válogatottal, onnan pedig átrepülök a Haladáshoz a törökországi edzőtáborba. Velük öt napot töltök, ami mégis több, mint a semmi. Ha kiestem volna két hétre, akkor nehéz dolgom lenne. Nagyon örülök, hogy így meg tudták oldani a válogatott és a Haladás részéről is. Úgy érzem, ha elmaradtam volna a szombathelyiektől, akkor úgymond kikerülök a pikszisből, ha pedig a válogatottól maradtam volna el, akkor onnan kerülök ki, úgyhogy jó döntés volt, hogy itt is vagyok meg ott is – kezdte Németh Márió.

– A Haladással már elkezdték a felkészülést, és alakul a játékoskeret is. Milyen tapasztalatai vannak eddig?
– Minden nap két edzésünk van, amelyek nagyon jók, mert a kemény munka mellett a játékra is odafigyelünk, szóval nem csak futunk egész edzésen, hanem inkább a játékokban, labdával teljesítjük a futásokat.

– Szentes Lázár el sem tudja képzelni, hogy kiesési problémai legyenek a csapatnak. Ön is így érzi?
– Én még mindig azt mondom, hogy nem mi voltunk az egyik leggyengébb csapat a mezőnyben, annak ellenére, hogy az utolsó előttiek vagyunk jelenleg. Az őszi kerettel sem ezt a helyet érdemeltük volna, de most, hogy már erősítettünk – eddig két játékos írt alá, de még többen is érkeznek –, én is úgy érzem, hogy a Haladás benn fog maradni, és továbbra is NB I-es csapat lesz.

– Mennyire van már benne rendszeresen a gondolataiban a korosztályos világbajnokság?
– Nem mindenki mondhatja el, hogy ott lesz a világbajnokságon, de a válogatottnál is bekeményítettek egy kicsit, hogy így mondjam, és ott is meg kell dolgozni érte, hogy benne legyek a szűkített keretben. Szóval itt van a szemem előtt, de szeretnék minden hétvégén az NB I-ben játszani, mert ez az elmúlt időszakban nem nagyon jött össze.

– A közelmúltban éppen ezért szó volt róla, hogy a több játéklehetőség miatt tavaszra kölcsönadják, de úgy néz ki, hogy végül mégis marad Szombathelyen…
– A Kecskemét ellen meg is kaptam a lehetőséget az utolsó őszi fordulóban, és személy szerint úgy érzem, hogy éltem vele, de ezzel nem lehetek megelégedve, minden nap meg kell mutatnom, hogy ott a helyem a kezdőcsapatban. Mivel erősítünk, így nehezebb lesz, de én mindent meg fogok tenni, mert szeretnék állandó NB I-es játékos lenni, nem elégszem meg azzal, hogy néha-néha becserélgetnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.