NB I

Távozik egy válogatott védő a Fraditól

Predrag Bosnjakot az FTC, Bori Gábort a Diósgyőr adja kölcsön; Németh Márió távozhat a Haladástól.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Ferencváros idén nyáron igazolta le a Haladás védőjét, Predrag Bosnjakot, aki jól kezdte a szezont, az Európa Liga-selejtezőben és a bajnokságban is számítottak rá, végig jó teljesítményt nyújtott, majd egy kisebb törés következett. Ebben vélhetően komolyan közrejátszott, hogy csupán egy hetet tudott pihenni a felkészülés kezdete előtt, hiszen nyár elején még a válogatottban futballozott. Thomas Doll vezetőedző felajánlotta neki, hogy kezdje egy héttel később az edzéseket, de mivel új közegbe, új csapatba került, nem akart úgy kezdeni, hogy rögtön szabadságon van. Ez visszaütött, mert az őszi idény első harmad után elfáradt, két kisebb sérülés is nehezítette a dolgát. A paksi Ligakupa-meccs szünetében is egy sérülés miatt cserélték le, és utána már nem tudta visszaszerezni a helyét a csapatban.

A Rangadó.hu érdeklődésére a vajdasági hátvéd ügyeit intéző menedzseriroda részéről Illés Zoltán elmondta, hogy a Ferencváros vezetőivel egyetértésben úgy döntöttek, fél évre kölcsönadják, hogy újra játékba lendüljön. Az ideiglenes klubja nem a Haladás lesz, hanem egy olyan csapat, amely az NB I-es mezőny első felébe tartozik. Eladni nem nagyon szeretnék, persze, ha kedvező ajánlat érkezne, ettől sem zárkóznának el. Vannak érdeklődők – ami nem csoda, hiszen kiváló védőről van szó, aki néhány hónappal ezelőtt még a válogatottban játszott –, de egyelőre nem dőlt el, hol folytatja Bosnjak.

Ugrai Roland helyzete teljesen más. Ő február óta mondhatja magát a Fradi játékosának, stabilizálta a helyét a csapatban, kezdőként vagy csereként szinte mindig pályán van, gólok lőtt és gólpasszokat adott. Illés Zoltán elmondta: az FTC vezetői kijelentették, hogy eszükben sincs kölcsönadni, ha ilyen megkeresés érkezik, azonnal elutasítják, mert számítanak rá. Ha pályára lépett, mindig történt valami, nem okozott csalódást, de most jön az az időszak, amikor még aktívabban be kell illeszkednie, még komolyabb részt kell vállalnia a játékból, és ki kell lépnie a tehetség-kategóriából.

Szintén idén nyáron váltott klubot Bori Gábor, aki Paksról nagy reményekkel ment Diósgyőrbe, mivel Tomiszlav Szivics vezetőedzővel már a harmadik klubnál dolgozhatott együtt. Az Európa Liga-selejtezőben és a bajnokság is stabilan játszott, nem nyújtott rossz teljesítményt, de aztán egyre kevesebb lehetőséget kapott, végül kimaradt a csapatból. Illés Zoltán elmesélte: a DVTK vezetői nagyon korrektek voltak, mert azt mondták, hogy kölcsönadják fél évre, amíg újra játékba lendül. A rutinos játékos hozzáállását mutatja, hogy bár jó szerződése van, harminc éves elmúlt, nyugodtan ücsöröghetne a kispadon, de úgy érzi, bőven van még benne néhány jó szezon, ezért ő is a kölcsönadást pártolja, mert játszani szeretne.

A menedzser kedden egyeztetett Illés Bélával, a Haladás résztulajdonosával Németh Márió ügyében. A fiatal játékos az őszi 17 bajnoki mérkőzésen összesen 180 percet játszott. Valami megtört nála a nyári, hazai rendezésű U19-es Európa-bajnokság után, voltak kisebb sérülései is, ezek is közrejátszhattak abban, hogy méltatlanul kevés szerepet kapott. Május végén rendezik az U20-as világbajnokságot Új-Zélandon, tehát ennek sokkal többet kellene játszania tavasszal. A szombathelyi vezetők a játékos érdekében nem zárkóznak el az eladástól (tehát az ő esetében nem kölcsönről lenne szó), vannak is érdeklődők, de házon belül még egyeztetnek Szentes Lázár vezetőedzővel. Minden hónapban összetartása lesz az utánpótlás-válogatottnak, amelynek játékosai az utolsó egy-két bajnoki fordulóban már nem lehetnek ott a klubcsapatukban, ezért a trénernek el kell döntenie, hogy ilyen feltételek mellett számít-e a fiatal labdarúgóra.

A leginkább előrehaladott állapotban Dvorschák Gábor ügye van. Rá nagy meglepetésre nem számít Szentes Lázár a Haladásnál, ezért közös megegyezéssel szerződés bontanak vele. Voltak megkeresései, és most úgy tűnik, hogy a legkomolyabb érdeklődőnek a másodosztályú, de az élvonalba való visszajutást megcélzó Mezőkövesd tűnik, tehát minden bizonnyal ott folytatja, ha a két klub megegyezik egymással…

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik