NB I

Fradi-játékosként a Fradi ellen

Predrag Bosnjak ügyében már megszületett az elvi megállapodás, amikor az FTC ellen játszott.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A három évre szóló szerződés aláírásával csütörtökön végérvényesen eldőlt, hogy a Ferencváros csapatában folytatja pályafutását a magyar válogatott újonca, Predrag Bosnjak. A 28 éves vajdasági védő karrierje rendhagyónak nevezhető, hiszen korábban Nyíregyházán, majd a másodosztályú Veszprémben, végül legutóbb a Haladásban futballozott, mára pedig válogatottnak, és Fradi-játékosnak mondhatja magát.

A Rangadó.hu megkeresésére a Bosnjakot képviselő menedzseriroda részéről Illés Zoltán elmondta, hogy az elvi egyezség már hetekkel korábban megszületett a felek között.

A tárgyalások már régebben, lassan egy hónapja megkezdődtek. Már akkor megszületett a megegyezés, de nem akartuk nyilvánosságra hozni a Haladás–Fradi meccs előtt, hiszen ha egyet hibázik, könnyen ráfoghatták volna, hogy azért, mert tulajdonképpen már az ellenfél játékosa. Az aláírás ma történt meg, mert volt még néhány részlet, amit finomítani kellett. A játékos emberi és sportemberi tartását bizonyítja, hogy ő volt a legveszélyesebb a kapura a Ferencváros elleni találkozón – kezdte Illés Zoltán.

A Paks elleni meccset már együtt néztük Bosnjakkal a Puskás-stadionban, és a végén Thomas Doll reményét fejezte ki, hogy mihamarabb csatlakozik a kerethez. A klubvezetés és a szakmai stáb is nagyon szerette volna leigazolni, ezt bizonyítja, hogy a két héttel ezelőtti orvosi vizsgálat után Kubatov Gábor elnök vezette végig az új stadionban.

Óriási eredmény, hogy egy év alatt az NB II-ből a magyar válogatottig és a Ferencvárosig jutott, de a teljesítményével abszolút rászolgált, hogy ezt a szintet elérje. Korrekt, jó szerződést kötöttünk, amely három évre szól. Irodánk nagyon jó napokat él meg, hiszen szerdán Rózsa Dániel, Lang Ádám és Predrag Bosnjak is pályára lépett a válogatottban, illetve utóbbi most aláírt a Fradihoz.

Köszönjük a Haladás edzői stábjának munkáját, és azt, hogy Artner Tamás nem akadályozta meg a klubváltást, sőt ő maga is azt javasolta, hogy egy huszonnyolc éves játékos használjon ki egy ilyen lehetőséget. A játékos a szurkolók miatt sajnálja a távozását, hiszen nagyon sok szeretetet kapott a Haladás drukkereitől, és azt kéri, értsék meg, hogy a szakmai fejlődése miatt lépnie kellett.

Óriási lehetőség számára az FTC az új stadion és az Európa Liga-indulás miatt is, de a Ferencvárost egyébként sem kell bemutatni senkinek, nagy dolog, hogy ez a szerződés összejött. Reméljük, beváltja a klub által hozzá fűzött reményeket – mondta végül Illés Zoltán.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik