NB I

Elek Ákos ára kb. 64 millió forint

Becsült piaci értékének mindössze a 30-40 százalékát kapta érte a Diósgyőr a kínaiaktól.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szombaton megszületett a háromoldalú egyezéség: miután kiderült, hogy a kínai élvonalban szereplő Csangcsun Jataj szívesen látná soraiban Elek Ákost, és a játékos számára elfogadható ajánlatot tett, már csak a két klubnak kellett megállapodnia a kivásárlási árban, ami végül eredménnyel zárult. Hogy mennyit hozott ez a DVTK konyhájára, arról hivatalos információ nem látott napvilágot, ezért a boon.hu a DFC Kft. ügyvezető igazgatójának, Szabó Tamásnak feltette a kérdést…

– Jelentős összeget, de nem szeretném nyilvánosságra hozni, maradjunk annyiban, hogy komoly tétel ez a költségvetésünkben, és nem mellékesen örömteli, hogy a bevetéli oldalon immár játékostranszferből befolyó összeg is szerepel, mert ilyenre az elmúlt időszakban nem nagyon volt példa – magyarázta Szabó Tamás.

Az átigazolási díjakban irányadónak számító internetes szakportál, a transfermarkt.de szerint Elek Ákos értéke 750 ezer euró, de mivel a szerződéséből már csak néhány hónap volt hátra, így ennek az összegnek csak egy részét, 30-40 százalékát, vagyis 200-300 ezer eurót valószínűsítette kivásárlási árként múlt heti cikkében a Borsod Online, amely jól kalkulált, hiszen a legfrissebb információk szerint 200 ezer eurót (kb. 64 millió forintot) kapott a DVTK a válogatott labdarúgó elengedésért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.