NB I

Az egyik vádlott kiakasztotta a bírót

A bundatanú elismerte: vallomásának egy része feltételezésekre, tapasztalatokra, hallomásokra alapul.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

FRISS:

A Lengyel Kolos tanúvallomásával kapcsolatos hanganyagok meghallgatásával folytatódott a tárgyalás. A felvételek hangosak, de nehezen érthetőek voltak. 2010-ben és 2010-ben Kenesei Zoltán többször is beszélgetett Lengyellel. Zamecsnik Péter figyelmeztette a tanút, hogy súlyos bűncselekményekkel vádolnak embereket, részben az ő, konkrétumokat nélkülöző vallomása alapján. Az ügyvéd hozzátette: ő maga sem emlékszik, kivel beszélt és miről négy évvel ezelőtt, de nem is állít olyat, ami vád tárgya lehet.

M. Tamás kérdése következett: mi a száguldó maci faszáért beszélt telefonon Lengyel Kolos, ha úgy érezte, hogy lehallgatják? A bíró próbálta türtőztetni magát, és ezúttal higgadtan utasította rendre a vádlottat – aki a korábbi kirohanásáért a szünetben egyébként elnézést kért Nyilas Leventétől –, majd közölte vele, hogy nincs több dobása, mert ha ilyesmi még egyszer előfordul, akkor kiküldi a tárgyalóteremből, és a bent zajló eseményekről legfeljebb e-mailben, a jegyzőkönyvből értesülhet.

Selmeczi Krisztián már Perumaltól is megkérdezte, hogy a bolgár-észt meccsen tudomása szerint voltak-e beszervezett játékosok a bundába, ezt most feltette Lengyel Kolosnak is. Azt válaszolta: erről konkrétan nem tud, de a meccs menetét és a játékosok reakcióit látva biztos volt benne, hogy le lettek fizetve, de rengeteg egyéb meccsen is tapasztalt ilyesmit, amelyen közreműködtek. Az ekkoriban bolgár kapitányként tevékenykedő Lothar Matthäust szemmel láthatóan nem érdekelte az egész találkozó, mert egy másik mérkőzést szeretett volna lekötni, de megmondták neki, hogy erre kell eljönnie a csapatával. Lengyel már a negyedik tizenegyest sem akarta befújni, bár az is jogos volt, sőt egy ötödiket is meg lehetett volna adni.

A tanú ismét azt állította: klubvezetők, edzők és játékosok azóta is bundáznak Magyarországon, aki azt hiszi, hogy ez azóta elmúlt, az rosszul látja.

Erre a tárgyalásra a Rendőrtiszti Főiskola körülbelül húsz hallgatója is kíváncsi volt, akik a szünetben „élménybeszámolót” hallgathattak meg néhány vádlottól.

Mivel a tárgyalássorozat a téli szünet miatt csak jövőre folytatódik, érdemes megjegyezni, hogy elsőfokú döntés aligha várható 2015-ben. A Rangadó.hu értesülése szerint a vádirat Wilson Raj Perumal és Lengyel Kolos mellett további 38 tanút sorol fel, és nyilvánvalóan a védők is számos tanú beidézését kérik majd. Érdekesség, hogy a hatályos jogszabály szerint ha egy bírósági tanácsban személycsere történik, az egész ügyet újra kell kezdeni. Márpedig ha minden igaz, a nemzetközi bundaügy egyik ülnöke egy év múlva nyugdíjba megy, vagyis addig meg kellene hozni az ítéletet első fokon.

A következő tárgyalásra február 2-án és 6-án kerül sor, akkor Horváth Gábor fog tanúskodni, aki a hazai ügyben vádlottként szerepel.

Korábban írtuk:

Szerda délelőtt folytatódott a nemzetközi bundaügy tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. Ezúttal ismét a vádalkus játékvezető, Lengyel Kolos érkezett tanúként. Az egyik vádlott, Rónaszéki Zsuzsanna kezdte a kérdések sorát – úgy beszélt a tanúhoz, mintha Gabala Krisztián védőügyvédje lenne, pedig „csak” az élettársa. Komáromi Andrea ügyvédnő kérdésére Lengyel úgy fogalmazott: nem emlékszik, hogy valaha látta volna, amint M. Tamás pénzt fogad el mérkőzések manipulálásáért.

Ezután az ügyvédek és a vádlottak részéről folytatódott a korábbi tanúvallomások felidézése, mert szerintük a játékvezető többször is ellentmondásba keveredik az általa korábban elmondottakkal. M. Tamásnak sikerült kihúznia a gyufát Nyilas Levente bírónál, aki kijelentette, hogy ha a vádlott még egyszer személyeskedik a tanúval, azonnal visszaülteti a párnájára! A bírót eddig mindenkivel próbált nagyon türelmes lenni, de most elszakadt a cérna.

Lengyel Kolos feltételezései szerint – és úgy gondolja, ezt tudják mindannyian, akik a vádlottak padján ülnek – vezetők és további játékosok is benne voltak a bundázásban, de mivel ezekről nem tud bizonyítható, konkrét dolgokat, ezért őket nem mártotta be. Selmeczi Krisztián azt kérte a tanútól, fejtse ki véleményét a Gyorskocsi utca rendőrségi fogdáról, mert – bár elvileg nem beszélhettek – amikor őrizetben voltak, elmondta neki, nem fogja sokáig bírni, bármi áron ki fog kerülni onnan. Erre a vádlott úgy reagált, hogy akinek nincs takargatnivalója, annak nem kell félnie… Selmeczi megkérdezte, miért szabadult előbb náluk, de erre nem kapott értelmes választ.

Kenesei Zoltán továbbra is fenntartja, hogy rengeteg hamis dolgot állít a tanú, és nagyon nehéz védekezni ezekkel szemben, mert konkrét dolgokat nem mond. Lázár Mátyás hangsúlyozta: nem találkozott Lengyellel a törökországi mérkőzés napján, illetve Argentínában és Bolíviában sem. Ügyvédi kérdésre Lengyel azt állította, az egyik head set annyira rossz minőségű volt, hogy csak egy-egy szót lehetett érteni, ezért kellett a szünetben telefonon beszélnie Keneseit. M. Tamás úgy reagált: az egy professzionális FIFA head set volt, amin mindent tökéletesen lehetett érteni. A vádlott felidézte: a Sopron utánpótlás-csapata nem csak a vádiratban szereplő, MTK elleni meccsen (7-1) kapott ilyen sok gólt, hanem még minimum tízszer abban a szezonban.

Lengyel elismerte, hogy a vallomásának egy része feltételezésekre, tapasztalatokra és hallomásokra alapul. A bíró 9:45-kor félórás szünetet rendelt el, a tárgyalás hangfelvételek meghallgatásával folytatódik majd.

Olvasói sztorik