NB I

Feltételes módra váltott a bundaügy koronatanúja

Továbbra is a szingapúri Wilson Raj Perumal vallomásainak ellentmondását feszegetik.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Délután:

A nyomozóhatóságok elfogtak egy levelet, amit Perumal írt a finnországi börtönből Tan Seet Engnek. Ebben a szingapúri bundafőnököt vádolta, hogy feldobta őt a rendőrségnek, illetve elmesélte neki, hogy lehallgatták a telefonbeszélgetéseit Kenesei Zoltánnal. A koronatanú kifejtette, hogy soha nem szervezkedett a „főnöke” háta mögött, és soha nem játszott kettős játékot. Attól félt, hogy útlevél-hamisításért is leültetik – egyébként is többször volt már büntetve –, és reménykedett, hogy állampolgárságot tud szerezni egy egzotikus országban, hogy a szingapúriról lemondhasson. Ehhez kapcsolódóan Zamecsnik Tamás ügyvéd észrevételezte a levél fordítási hibáit.

A következő felolvasott vallomásból is kiderült, hogy a magyarok közül Kenesei Zoltánt, egy Lics nevű személyt (akit korábban Schultz Lászlóval azonosított) és Horváth Gábort ismerte személyesen. A magyar játékvezetőkre haragudott, mert szerinte feltűnően intézték az eredmény befolyásolását.

Mivel Perumal azt állítja, hogy ő semmit nem tud az Argentína–Chile meccsről, és egyetlen szelvény vagy bármilyen egyéb bizonyíték sem áll rendelkezésre ezzel kapcsolatban, Lázár Mátyás megkérdezte, hogy kerül ez a találkozó az I/1-es vádpontba? A szingapúri elmondta: nem tudja bizonyítani, hogy Kenesei bármikor, bárkinek pénzt adott át, azt viszont megjegyezte: a másodrendű vádlott azért utazott Salvadorba, hogy elintézze a Salvador–Haiti meccs fogadási csalását.

M. Tamás kijelentette, hogy ő ezekért a meccsekért soha nem kapott semmilyen pénzt Kenesei Zoltántól és mástól sem. A tárgyalássorozat péntek reggel folytatódik.

Késő délelőtt:

Egy rövid szünet után, néhány perccel délelőtt 11 előtt folytatódott a tárgyalás, ugyancsak a szingapúri koronatanú, Wilson Raj Perumal korábbi vallomásainak felolvasásával. Azt mondta: ha Magyarországon garantálják a biztonságát, akkor szívesen vallomást tesz a bíróságon. Védelmet kért arra az esetre, ha tanú lesz, szerepelhetett volna a tanúvédelmi programban, de nem akarta folytatni.

Hosszas huzavona után végre elhangzott egy konkrétum is: Keneseivel annak idején beszélgettek arról általánosságban, hogy a Siófok meccseit manipulálják. Korábban azt vallotta, hogy az Argentína–Bolívia meccsen Kenesei ott ült a stadionban, és headset segítségével utasítást adott a játékvezetőnek, hogy nem adjon meg egy szabályos gólt – de ezt is csak hallotta. A vádlott kijelentette: ő csak Lázár Mátyással tartózkodott Argentínában, ráadásul nem volt kint ezen a meccsen, és nem beszélt vele a Siófok manipulált mérkőzéseiről.

Szó volt arról is, hogy Tan Seet Eng és Kenesei Zoltán egy kubai válogatott játékos segítségével manipulálta az Arany Kupa néhány meccsét. Perumal elmesélte, hogy a finnországi börtönben telefonon beszélt Tan Seet Enggel, a bundamaffia vezetőjével, ennek ellenére nincs konkrét bizonyítéka, hogy a Gold Cup mérkőzéseit elcsalták. Kenesei valóban volt Salvadorban, de elmondása szerint ott senkivel nem találkozott, kubai embereket pedig nem ismer.

Perumalt a magyar nyomozóhatóság emberei is kihallgatták Finnországban. Azt mondta, teljes mértékben együtt akar működni, és a teljes igazságot fel szeretné tárni. Hangsúlyozta, hogy félti az életét a szingapúri szervezett bűnözői csoportoktól, mert képesek lennék megölni. Hazájában a börtönkörülmények rendkívül rosszak, ezért sem tér vissza az országba. A tolmács időről-időre megkérte a bírót, hogy lassabban olvasson, mert nem tudja követni. Ilyenkor Nyilas Levente lelassított, de aztán ösztönösen újra belelendült. Néha egyébként mintha az ügyészek figyelme is elkalandozott volna…

Ismét előkerült a dél-amerikai manipulált mérkőzéseken közreműködő magyar játékvezetők szerepe. Az erre vonatkozó részt a tanú most is fenntartotta. A tárgyalás az ebédszünet után, 13 órakor folytatódik, de sokkal izgalmasabb részek délután sem várhatók…

Kora délelőtt:

Szerda délelőtt folytatódott a nemzetközi bundaügy tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. Ezúttal ismét a szingapúri koronatanú, Wilson Raj Perumal került reflektorfénybe, aki Debrecenből Budapestre költözött. A vádlottak közül Budás Gergő és Rónaszéki Zsuzsanna betegség miatt hiányzott, de a távollétük nem akadályozta a tárgyalás megkezdését. Úgy tűnt, hogy Nyilas Levente sokkal rugalmasabban kezeli a hiányzásokat, mint a hazai ügy bírónője, aztán mégis keményen számon kérte Dányi Márkot, akivel kapcsolatban az előző tárgyaláson elhangzott, hogy Budás Gergőtől kapta el a betegséget – bár az egyik Szegeden, a másik Békéscsabán lakik, de beszéltek telefonon… A bíró többször bizonyította már, hogy van humorérzéke, de úgy látszik, ez a lazaság már az ő ingerküszöbét is átlépte.

A bíró egy korábbi, finnországi tanúvallomás felolvasásával folytatta. Annak idején Perumal azt mondta, hogy a másodrendű vádlott, Kenesei részt vett a mérkőzések manipulálásában, jelentős személyiség volt, tőle kapták a játékvezetők a pénzt, ami egyenesen Tan Seet Engtől érkezett. Kérdésre válaszolva a szingapúri kifejtette: mivel ő 2010 óta nem járt a hazájában, egy barátjától tudja, hogy látták T. S. Enget egy kaszinóban Kenesei és egy férfi (Schultz László) társaságában. Mivel a tanú nem a saját szemével látta őket, a vádlott vitatta a vallomás hitelességét.

Kenesei rákérdezett Perumal egyik vallomására, amelyben ellentmondások vannak. A tanú szerint már annak idején a finn nyomozónak is fel kellett volna hívnia a figyelmét, hogy a vallomásaiban valami nem stimmel logikailag. Most azzal érvelt, hogy mentálisan nagyon fáradt volt abban az időszakban. Perumal korábban azt mondta is, hogy nem tud magyar személyekkel, illetve Magyarországgal kapcsolatos további manipulációról, később mégis bemártotta Keneseit hazai találkozókkal összefüggésben. A vádlott ezzel kapcsolatban most azt kérdezte: ezt azért csinálta, hogy elkerülje a felelősségre vonást Szingapúrban?

Perumal ismét hangsúlyozta, hogy annak idején csak hallomásból beszélt a magyar meccsekről, Tan Seet Eng és Admir Szuljics elmondásából értesült ezekről. A dolog valódi magyarázata az lehet, hogy eleinte eléggé meg volt ijedve, most viszont – mivel nem gyanúsított vagy vádlott, hanem tanú – úgy próbálja magyarázni a bizonyítványt és a történteket, ahogy éppen tudja…

Schultz László elmondta, hogy ő Helsinkiben nem találkozott Perumallal, csak Rovaniemiben, illetve soha nem járt Kenesei Zoltánnal Szingapúrban. Ezután tovább folytatódott az ázsiai fogadási rendszer működési mechanizmusának boncolgatása, amivel kapcsolatban már hónapok óta nem jutna nyugvópontra a felek… A tanúval továbbra is többször előfordult, hogy nem értette a kérdést, a tolmácsolás ezúttal sem volt tökéletes, ezért a tárgyalás menete meglehetősen vontatott volt.

A folytatásban újabb korábbi tanúvallomást olvastak fel: az argentínai tornáról szólt, amelyen állítólag Kenesei Zoltán adta át a pénzt a csalásba beszervezett játékvezetőknek – Perumal itt sem volt jelen, csak hallotta. Elismerte, hogy mivel nem ő adta az instrukciókat, nem tudja hitelt érdemlően bizonyítani, alátámasztani a vádlott bűnösségét, csak a feltételezései, a sejtései, és a T. S. Engtől kapott instrukciók alapján beszélt tanúként az ügyről.

Selmeczi Krisztián felszólalásában játékvezetőként kijelentette, hogy soha nem jutna eszébe, hogy egy több kamerával közvetített felnőtt válogatott mérkőzés előtt négy gólt garantáljon. Ő és Kenesei is észrevételezte, hogy a koronatanú újabban csak feltételes módban nyilatkozik… „Sajnos sosem kaptam kétszázezer eurót, pedig jó lett volna” – mondta Kenesei, az újra szót kérő Selmeczi pedig emlékeztetett, hogy a bolgár válogatott kispadján az ominózus meccsen az a Lothar Matthäus ült, aki akkoriban szinte társtulajdonosa volt egy fogadóirodának.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik