NB I

Forró kritikusabb, mint Dárdai

Simon Krisztián elmesélte, hogy a szövetségi kapitány a moziban megjósolta a finn meccs forgatókönyvét.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az Újpest házi góllövőlistájának vezetője, Simon Krisztián a negyedik válogatott mérkőzését játszotta pénteken a finnek ellen, míg Forró Gyula most mutatkozott be a nemzeti csapatban. A védő csereként állt be, de kedden, Oroszország ellen már kezdő lesz.

– Nagyon jól éreztem magam a pályán! Hasonló atmoszférájú meccs volt az Újpest–Ferencváros derbi, de itt kétszer annyian voltak. Számos újdonsággal kellett szembenéznem: a válogatottban és a Fradi-pályán sem játszottam korábban, ráadásul ennyi ember előtt… Mindez nagyon feldobott.

Dárdai Pál hétfőn megdicsérte a védőt, azt mondta, nagyon jól szállt be, újoncként hiba nélkül lehozta a mérkőzést. Ehhez képest Forró kritikusabb volt önmagával szemben.

– Másnap meg kellett néznem a meccset, mivel nagyon sok mindent elfelejtettem, ugyanis a találkozó idején iszonyatosan koncentráltam. Meccsnézés közben néha a fejemet fogtam, mert volt egy-két helyezkedési hibám, amiből végül jól kijöttem. Próbáltam megfelelni az elvárásoknak, legközelebb még jobban odafigyelek.

Simon Krisztiánnak a finnek elleni meccs volt az első, amelyet hazai közönség előtt játszott Dárdai Pál irányítása alatt. Ezúttal jobbszélsőként számított rá a kapitány.

– Csütörtökön, a mérkőzés előtt egy nappal moziba ment a csapat. Megnéztük a Piszkos pénz című amerikai thrillert, melynek a végén lelőtték az egyik főszereplőt. Ekkor a szövetségi kapitány felkiáltott: mi is a végén lövünk! Így is történt – mesélte Simon az Újpest FC honlapján.

Olvasói sztorik