Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Dzsudzsák Balázs megítélése rendkívül ellentétes, de szombat este valószínűleg az sem kérdőjelezte meg remek teljesítményét, akinek alapvetően nem szimpatikus. Hibái persze neki is voltak a Románia elleni idegenbeli Európa-bajnoki selejtező (1-1) során, de rendkívül lelkes, hajtós játéka elismerésre méltó. Két remek szabadrúgása is volt, mindkettő egyenlítést eredményezett – az elsőt Szalai Ádám fejelte be, de sajnos les miatt nem adták meg.
A mérkőzés után elmondta: Nyilasi Tibor a hét folyamán megkérdezte tőle: miért csak két méterről fut neki a labdának, majd a bombagólja után elismerőleg nyakon vágta.
– Hogy értékeli a döntetlent?
– Mindenféleképpen pozitívan, már csak azért is, mert nem tudják azt mondani, hogy egész héten csak a szánk járt, és semmit nem valósítottunk meg abból, amit mondtunk, amiben hittünk – kezdte Dzsudzsák Balázs. – Az első félidővel nem vagyok elégedett. Nem mertünk futballozni, de nem igazán tudom az okát. Nem volt sok lehetőségünk, és sajnos a negyvennegyedik percben kihagytunk, és ez elég is volt egy ilyen mérkőzésen. Ezen van mit javítani. Szerencsére a második felvonásban megnyugodott a csapat, elkezdtünk futballozni, keményebbek lettünk a középpályán, letámadtunk, labdát szereztünk, és ami a legfontosabb, odakerültünk a kapu elé. Ez hiányzott az első félidőben, és ha a második félidőben egy kis szerencsénk van – ha haza akarunk beszélni –, megnyerhettük volna a mérkőzést, és akkor sem szólhattak volna semmit. Ha az egész meccset nézzük, elégedettek lehetünk a döntetlennel.
– Most hogy látja, mennyit változott a válogatott élete, munkája a kapitányváltás miatt.
– Egész héten elmondtuk, hogy teljesen mást mentalitást hozott, olyat, ami külföldön megszokott. Otthon mindig vicc tárgya, ha valaki el meri mondani, hogy működnek a dolgok. Igenis merjünk vezérnek nevezni egy játékost, ez teljesen normális dolog, ettől az ember csak erőre kap. A második félidőben a csapat úgy működött, ahogy a kapitány tervezte, mindenki merte hozni saját magát, csúsztunk-másztunk minden labdáért, hogy megszerezzük, mentünk a végsőkig. A csapatnak kellett egy félidő, hogy picit feloldódjon, a megilletődöttség alól felszabaduljon. Ez volt az, amit a kapitánynak nehéz volt elhitetnie velünk, és el is higgyük, hogy lehet lehetőségünk.
– Magabiztos volt a gólt hozó szabadrúgás során…
– Ha úgy éreztem volna, hogy nem tudok hozzátenni, átadtam volna Tőzsér Daninak, hiszen – ezt már többször említettem – neki is remek lövőtechnikája van. Lehet, hogy ha ő nem jön oda, akkor nem biztos, hogy így rúgtam volna, úgyhogy ő is mindenféleképpen részese a gólnak. Az új stábtag, Nyilasi Tibor szintén, aki a hét elején azt kérdezte, hogy miért csak két méterről futok neki a labdának. Ő volt az első, aki nyakon vágott, hogy „na látod, erről beszéltünk, ez van, ha több lépésről futsz neki…” Örülök, hogy sikerült hozzátennem.
– Mit érzett, amikor látta a labdát a hálóban?
– Elég furcsa gólöröm volt, azt sem tudtam, hova szaladjak, legszívesebben a saját közönségünk elég szaladtam volna, de csak szaladtam jobbra-balra. Nagyon nagy feszültség jött ki belőlem, és vártam a meccs végét, hogy valami eredménye is legyen annak, hogy gólt rúgtam. Amikor az ember elrúgja, érzi, hogyan találta el a labdát, én is éreztem, hogy ez jó helyre mehet, és láttam, hogy jó helyre megy.
