Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A sportnapilap által feltett kérdésre a szavazók igen komoly többsége úgy válaszolt, hogy Szalai Ádám lemondásának az oka nem Szalai Ádám, hanem Pintér Attila. Szó, ami szó, szövetségi kapitány nagyobb hendikeppel még nem indult selejtezősorozatnak, mint Pintér. Nem elég, hogy már (alighanem „jobb híján” történt) kinevezését gúnykacajba oltott hitetlenkedéssel fogadta a közvélemény nagy része: az első felkészülési meccsek sem sikerültek túl fényesre, a kapitány által meghirdetett új csapatmenedzselés-módit szinte azonnal megfúrták a klubok (hivatalosan persze nem) – most meg az egyik legértékesebb magyar futballista is beintett neki.
Innen szép nyerni.
Pintérnél volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, időnek előtte (jóindulatú kritikusok szerint inkább idejekorán) visszavonulót fúj ettől az egésztől és – mint egykori államvezérek esetében volt szokás – „megrendült egészségi állapotára hivatkozva” mégsem vállalja el a hajó kormányzását. De ez csak múló rosszullét volt. Pintér javára egyet mindenképpen fel kell írni: szinte minden külső jelre fittyet hányó eltökéltségét. Hogy ez a viccbéli ló vaksága vagy bátorsága-e, azt úgyis mindenki maga dönti el.
Amíg még a kezdőrúgás sem történt meg a selejtezőkön, legalábbis adjuk meg a tiszta lap lehetőségét a kapitánynak. Az észak-írek legyőzése ma már a magyar válogatott számára egyáltalán nem kötelezően és lazán végrehajtandó feladat. Ha – akármilyen játékkal – meglesz a három pont, Pintér egészen biztosan elkönyvelheti első pozitív megerősítését annak, amit hirdet. De ha nem…
Hát, akkor meg majd neki kell elkönyvelnie, hogy minden ellene dolgozik. És ez a Szalai-lemondás fényében még inkább nyilvánvaló lesz. Ha az egyetlen, jegyzett európai ligában futballozó, egészséges, és a maga posztján komoly hazai alternatívával nem rendelkező játékos megteheti, hogy a kapitányra utalva lemondja a válogatottságot, akkor egyértelmű, hogy valakinek veszítenie kell. Vagy Pintérnek, a makacssága miatt, vagy Szalainak, az önérzete miatt (nem írunk sértődést, mert abból sértődés lenne).
Mert bár az első rést a nagy válogatott egység falán Pintér ütötte, azzal, hogy nyilvánvalóan személyes okból az első perctől kezdve mellőzte Szalait (az emlékezetes sajtótájékoztató után az elsők között kelt ki a csatár ellen a magyar edzők nevében), a játékos mostani lépése nyilvánvalóvá teszi, hogy nála legalább annyira az emberi indulatok a mozgatórugók, mint a kapitánynál. Szakmai érvekről ne beszéljünk, egyik oldalnál sem. Pintér nem gondolhatja komolyan, hogy szakmai alapon kihagyható Szalai ebből a válogatottból – de ugyanígy nehéz komolyan venni, hogy Szalai Ádám azért hanyagolja a magyar válogatottat, mert nem egészen egy év alatt „nem oldódtak meg” azok a problémák, amelyek legalább harminc éve jelen vannak a magyar futballban. Nem, ez egy indulatos visszalövés volt, semmi egyéb.
Ha Pintér megbukik, jön majd más és jön vissza Szalai Ádám is – noha egyetlen gondját sem fogja megoldani a magyar futballnak egy szövetségi kapitány-váltás.
Szalai mellesleg ezzel a lépéssel legfeljebb személyes elégtétele miatt érezheti jól magát (övé lett az utolsó szó), miközben ha nem lépi meg, alighanem jobb eséllyel jön ki győztesen a kötélhúzásból. Mert akkor Pintérnek előbb-utóbb engednie kellett volna. Így azonban a csatár újabb határozott állásfoglalása csak azé az utasé, aki miután lekési a vonatát, legyint, hogy nem is ezzel akart menni. Elegánsabb lett volna hallgatni és várni, hogy a másik fél láthassa be, tévedett.
Persze ha valami, az elegancia hiánya legalább annyi ideje jellemző a magyar futballközegre, mint a Szalai Ádám által emlegetett gondok. Nincs az a rendkívüli sajtótájékoztató, ami ezen segítene.
