NB I

Hajnal Tamás nem zárja ki a hazatérést

A Németországból távozó középpályás szerint Szalai Ádám szerencsétlen időpontban mondta le a válogatottságot.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Vasárnap a ferencvárosi Groupama Arénában elkezdi Európa-bajnoki selejtezősorozatot a magyar válogatott, amely Észak-Írországot fogadja. Eddigi négy hivatalos meccsünkön mindig legyőztük az aktuális ellenfelet, legutóbb 2008-ban, amikor gólt szerzett a nemzeti együttesbe most két év után visszatérő Gera Zoltán. A német másodosztályú Ingolstadt csapatától távozó 59-szeres válogatott Hajnal Tamás a DigiSport televízió péntek reggeli műsorában beszélt a válogatott esélyeiről és saját ügyéről is.

– Augusztus huszonhetedikén hosszú idő után végre sikerült felbontanom a szerződésemet Ingolstadtnál, amit már egy ideje kezdeményeztem. Sajnos azonban egy hosszabb folyamat volt, amire meg tudtunk egyezni a klub vezetőivel, akik először egyáltalán nem támogatták ezt. Most szabadon igazolható vagyok, és van néhány lehetőség, amit nyugodtan át szeretnék gondolni, és szeretném a lehető legjobb döntést hozni. Nem szeretném elkapkodni, és elkövetni azt a hibát, amit tavaly, amikor túl hamar döntöttem úgy, hogy Stuttgartból Ingolstadtba szerződök – kezdte Hajnal Tamás.

– Akkor nem a gyors váltást preferálja, hanem vizsgálja az ajánlatokat?
– Természetesen azért szeretném, ha minél hamarabb rendeződne az ügyem, de nem érzem magam nyomás alatt, vagy hogy azonnal döntést kéne hoznom. Megpróbálom ezúttal a lehető legjobb döntést meghozni. Az ingolstadti történetet leszámítva ez a pályafutásom során eddig egész jól sikerült. Minden állomáshelyemen jól éreztem magam, jó teljesítményt tudtam nyújtani. Az elmúlt egy évet szeretném minél hamarabb elfelejteni, mert szakmailag nem úgy alakult, ahogy terveztem. Le is szeretném zárni ezt a történetet, és nagyon motiváltan egy új feladat után szeretnék nézni.

– Milyen formában van? A hírek szerint a Fradi U21-es csapatával edz…
– Nem, én továbbra is Ingolstadtban vagyok, a második csapat edzéseit látogatom. Néhány napot ugyan itthon töltöttem, meglátogattam a válogatottat is Telkiben, de hétvégén megyek vissza Németországba, és a további változásokig az Ingolstadttal készülök.

– Az elmúlt időszakban több légiós is hazatért. Az ön esetében is van ilyen alternatíva?
– Nem zárom ki ennek a lehetőségét, nyitott vagyok bármire, de egyelőre konkrétumokról nem tudok beszámolni. Elsősorban még külföldi szerződésben gondolkozom, mert nálunk a feleségemmel együtt ez egy más kérdést is felvet, hiszen most már tizenhét évet éltem külföldön. Egy igazolásnak nem csak a szakmai oldalát nézzük, hanem a magánéletit is, hogy hol képzeljük el a jövőnket. Ezért is mondtam, hogy egy ilyen döntést nem szeretnék elhamarkodottan meghozni. A fociban bármi megtörténhet, persze ez egy általános kijelentés, de semminek a lehetőségét nem tudom kizárni.

– Megkeresték a Fraditól?
– Nem szeretnék ilyen részletekbe belemenni, és ilyen spekulációkban részt venni. Ha bármilyen konkrétum lesz, akkor biztosan hamar értesülne a közvélemény is. Jelen pillanatban ilyen részletekről nem szeretnék beszámolni.

– Látogatása során mit tapasztalt a válogatottnál?
– Látszott a srácokon, hogy nagyon motiváltak és elszántak, várják már a vasárnapi mérkőzést. Pörgős, intenzív edzést vezényelt a kapitány. Tizenegy-tizenegy elleni játék volt, és látszott, hogy nagyon harapósak és felkészültek a játékosok. A kapitány úr még sok mindent kipróbál, úgyhogy majd csak vasárnap tudjuk meg, hogy melyik csapat fog pályára lépni.

– A válogatott játékát, stílusát illetően milyen különbségek várhatóak Egervári Sándor időszakához képest?
– Nehéz ezt megmondani, mert én is kíváncsian várom, hogy vasárnap melyik taktikai felállásban és milyen felfogásban fog a csapat pályára lépni. A felkészülési mérkőzéseken mindig valami mást próbált ki a kapitány úr. Egy nagyon fegyelmezett, taktikailag jól felkészült csapatot várok vasárnap. Ugyanakkor egy kemény, kellemetlen gárda az ellenfél, ezért biztosan szükség lesz kreativitásra és váratlan megoldásokra is, hogy ezt fel tudjuk törni. Abban biztos vagyok, hogy a szövetségi kapitány kilencven percen keresztül nagyon nagy fegyelmet és alázatosságot fog megkövetelni a játékosoktól.

– Egyetért Dzsudzsák Balázs fogadkozásával, aki azt mondta, hogy ez az Európa-bajnoki részvétel tényleg a most vagy soha esete?
– Az új Fradi-stadionban elért hazai győzelem a rajton biztosan nagy lökést adna a társaságnak, és nagyon bízom benne, hogy ez be is következik. Türelmesnek kell azonban lenniük a játékosoknak és a szurkolóknak is ezen a mérkőzésen. Nem az első tíz percben fog eldőlni a meccs, hanem hosszú és kemény csata lehet. Bízom a társaságban és a szurkolók buzdításában is, amire nagyon nagy szükség lesz. Nem mennék annyira messze, hogy most vagy soha. Mindig mérkőzésről mérkőzésre a lehető legjobban felkészülve bárki ellen eséllyel léphetünk pályára. Felesleges lenne távlati tervekben gondolkozni, elsősorban az északírek legyőzősére kell felkészülni, és ezt megoldani vasárnap.

– Mit szól ahhoz, hogy Szalai Ádám lemondta a válogatottságot?
– Ez egy hosszabb történet, de meglepődtem az időponton, mert szerintem a csapatnak nincs erre szüksége, hogy ilyennel meg legyen zavarva. Nem tudom, hogy a játékosokat ez milyen módon érinti. Nehéz ezt kommentálni, de az időpont megválasztása mindenképp szerencsétlen.

– Gera Zoltán viszont két év után újra ott van a keretben. Ez biztató, példaértékű ügy lehet az ön számára is…
– Nagyon örülök Zoli sikerének, hogy a hazaérkezése után, a sérüléséből felépülve egyre jobb teljesítményt nyújt. A kapitány megmondta, hogy leginkább az itthon játszókból válogat, hiszen őket látja a legtöbbet, őket tudja felmérni hétről-hétre, hogy milyen formában vannak. Kétségtelen, hogy Gera Zoli az egyik legjobb képességű magyar játékos, akinek a személyisége is nagyon fontos a csapat számára. Szorítok, hogy vasárnap pályára lépjen, és természetesen én sem mondtam le arról, hogy a csapat tagja legyek. Szerdán hosszú idő után nagyon jó volt látni a régi és az új arcokat is. Bízom benne, hogy még nekem is lesz alkalmam arra, hogy együtt pályára léphessünk.

Olvasói sztorik