NB I

Ha következetesek, kirúgják Bouadlát

Két évvel ezelőtt Nikolov Balázs és Luis Ramos sem maradhatott, miután piros lapot kaptak.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Debrecen két évvel ezelőtt is a BATE Boriszov csapatával találkozott a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában. Akkor idegenben kezdődött a párharc, majd 1-1-es állásról folytatódott Nyíregyházán. A visszavágó második félidejének elején Nikolov Balázs piros lapot kapott, csapata 2-0-s vereséget szenvedett és kiesett. Nem sokkal később a rutinos játékosnak távoznia kellett a klubtól.

A DVSC – a mostanihoz hasonlóan – átkerült az Európa Liga-selejtezőbe, ahol a belga FC Bruges várt rá. A nyíregyházi első meccsen, a szünet előtt Luis Ramos piros lapot kapott, a vége 3-0-s vereség lett. Nem sokkal később a hondurasi légiósnak távoznia kellett a klubtól.

Persze, van ellenpélda is, hiszen a belgiumi – 4-1-re elvesztett – visszavágón Rezes Lászlót is kiállították, neki akkor mégsem kellett távoznia, de nagyon kíváncsian várjuk, mi lesz Selim Bouadla sorsa, aki felelőtlen és fölösleges sárga lapjaival már a keddi fehéroroszországi BL-selejtező visszavágó 38. percében nagyon nehéz helyzetbe hozta csapatát. A Loki összesítésben 2-0-ra vezetett úgy, hogy hazai pályán nem kapott gólt, idegenben viszont lőtt egyet, tehát az előnye tulajdonképpen három gól volt. A játék képe alapján a BATE – ha nem kerül emberelőnybe – akkor sem tudott volna továbbjutni, ha reggelig tart a meccs…

A 26 éves, algériai származású francia középpályás három éve érkezett Debrecenbe, alapembere, és egyik legjobbja volt a veretlenül bajnokságot nyert csapatnak. Ezután egy komoly sérülés miatt hosszú kihagyás várt rá, és bár azóta visszakerült a kezdőbe, korábbi remek formáját nem tudta visszanyerni. Érdemei elvitathatatlanok, de ha a debreceni vezetőkben egy csepp következetesség is van – bár sosem lett konkrétan kimondva, hogy annak idején Nikolov és Ramos a piros lapok miatt nem maradhatott –, akkor Bouadla kezdhet csomagolni és új klubot keresni magának…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.