NB I

„Miért állnánk meg itt?”

Debreceni András nem spekulál az Újpest nemzetközi eltiltásán, hanem megnyerné a Magyar Kupát, hogy ne legyen vita.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Magyar Kupa elődöntőjének visszavágói nem az előjelek szerint alakultak. Kedden az Újpest kiütötte az MTK-t, pedig a kék-fehérek szombaton még egy laza négyest gurítottak a liláknak a Szusza Ferenc Stadionban. Szerdán, a másik ágon a Debrecen kétgólos előnnyel utazott Miskolcra, és Kondás Elemér játékosai (és talán a Loki edzője is) elhitték, hogy már zsebben van a továbbjutás. Ezt a Diósgyőr gyorsan cáfolta, mivel a huszadik percben már továbbjutásra állt.

A Rangadó.hu megkeresésére a DVTK védője, a találkozó első gólját szerző Debreceni András elmondta, hogy nem foglalkozik az Újpest nemzetközi porondról való eltiltásával. A Diósgyőr kupagyőzelme a fontos, és akkor nem kell az ellenféllel törődniük.

– Az idény egyik legjobb játékát produkálták. Hogy élte meg a mérkőzést?

– Nem jó előjelekkel vágtunk neki a találkozónak, hiszen idegenben kikaptunk négy-kettőre, ráadásul az elmúlt hetekben sem úgy ment a csapatnak, ahogy szerettük volna – kezdte Debreceni András. – Szerencsére fel tudtuk magunkat szívni, és amikor a legnagyobb szükség volt rá, akkor játszottunk a legjobban. Voltak remek teljesítmények, és csapatként funkcionáltunk. Ennek az eredménye, hogy bent vagyunk a Magyar Kupa döntőjében.

– Tomiszlav Szivics viccesen megjegyezte a mérkőzés után, hogy nem ez volt megbeszélve…
– Az volt a cél, hogy jussunk tovább. Minden meccsen vannak fontos lélektani pillanatok. Nyilván jobb lett volna, ha a nyolcvanadik és a nyolcvanötödik percben rúgjuk a gólokat, és akkor kevesebbet kellett volna izgulnunk a végén. A csapat erejét mutatja, hogy kettő-null után jó volt nekünk az eredmény, de nem akartunk ráülni. Volt is egy-két lehetőségünk, de nem tudtunk betalálni. A Debrecen nagyon jó csapat és mutatja az erejét, hogy olykor még tíz emberrel is beszorított minket.

– A mérkőzés előtt mennyire hittek a továbbjutásban?
– Az öltözőben nem nagyon beszélgettünk erről, de szerintem annál nagyobb motiváció nem kell egy futballistának, hogy részt vehet egy Magyar Kupa-döntőben. Mindenki maximálisan felkészült és koncentrált a találkozóra. Lehetett is látni, hogy összeszedett volt az egész csapat. Remélem, ezzel a két kupadöntővel tudjuk feledtetni majd az elmúlt hetek gyengébb eredményeit.

– Az első félidőben rúgtak két gólt, majd emberelőnybe kerültek. Nem volt benne a meccsben, hogy megszórják a Debrecent?
– A DVSC annál sokkal jobb csapat, hogy csak úgy megszórják. Kettő-null után vártuk a pillanatot, mert mi voltunk kedvezőbb helyzetben, és nekik kellett futni az eredmény után. Jöttek becsülettel, míg nekünk kontrából voltak lehetőségeink, de nem tudtunk betalálni. Ezért lett izgalmas a meccs vége. A két találkozó alapján megérdemelten jutottunk a döntőbe.

– A Diósgyőr jutott nehezebb ágról a döntőbe. Most már csalódás lenne, ha nem nyernének?
– Nem lényeges, hogy ki milyen ágon jut be a döntőbe. Persze óriási fegyvertény, hogy a Videotont kapott gól nélkül tudtunk kiejteni. A Pápa sem volt könnyű falat, majd jött a bajnokaspiráns Debrecen. Nagyon nagy szó, hogy ezeket a csapatokat ki tudtuk ejteni. És miért állnánk meg itt? Úgy érzem, hogy elég harapós csapatunk van, ezért meg akarjuk nyerni a kupát. Minden játékos álma, hogy egyszer felemelje ezt a trófeát.

– Mi a véleménye az Újpestről?
– Nagyon jó társaság, sok egyénileg képzett futballistával. Csapatszinten nem mindig funkcionáltak jól, de sokszor egyéni villanásokkal is el tudtak dönteni meccseket. A bajnokságban nem megy nekik jól, de ez semmit nem jelent. Ugyanannyi esélyük van megnyerni a Magyar Kupát, mint nekünk.

– Az Újpestet kizárták az európai kupákból. Szóba került már az öltözőben, hogy nyáron mindenképpen kilépnek az európai kupaporondra?
– Beszéltünk már róla, mert mindenhol ezt lehet olvasni. Viszont nekünk ezzel nem kell foglalkoznunk, mert meg akarjuk nyerni a Magyar Kupát. Nem akarunk az Újpest helyzetén spekulálgatni. Meg kell nyernümk a kupát, és nincs több kérdés.

– A bajnokságban a hatodik helyen állnak, öt ponttal lemaradva a Videoton és a Ferencváros mögött. Hisznek még a bronzéremben?
– Minden meccset meg szeretnénk nyerni, persze azt nem lehet tudni, hogy sikerül-e. Szombaton játszunk a Fradival idegenben, majd jön hozzánk a Pécs, végül az utolsó fordulóban megyünk Székesfehérvárra. Még bármi megtörténhet. Lehetnek körbeverések, úgyhogy még nem mondtunk le a dobogóról.

– Milyen meccset vár a Ferencváros ellen?
– A Ligakupában most játszottunk a Fradival két szoros meccset. Nagyon masszív társaság, jó edzővel. Az elmúlt hat mérkőzését megnyerte a Ferencváros, ráadásul csak egy gólt kapott ezeken. Biztosan mindent meg fognak tenni majd azért, hogy nyerjenek, és megszerezzék a dobogós helyet. Viszont lesz egy ellenfél is a pályán, és nekünk is lesz ehhez egy-két szavunk.

Olvasói sztorik