NB I

„Sokkal előrébb lenne a helyünk”

Könyves Norbert csak akkor fog a bennmaradásról beszélni, ha már meghúzták a vonalat csapata alatt.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az élvonal 27. fordulójában a Paks hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Kecskemétet, ezzel öt pontra növelte előnyét a kiesőhelyen álló Mezőkövesddel szemben. A találkozón eredményes volt Könyves Norbert is, aki az előző fordulóban, Diósgyőrben is góllal vette ki a részét a tolnaiak sikeréből.

A Rangadó.hu megkeresésére a 24 éves csatár elmondta, hogy csapata kedvezőbb helyzetben van, mint egy hónapja, de a bennmaradást nem hajlandó kijelenteni, amíg meg nem húzzák a vonalat alattuk.

– Milyen volt a Kecskemét elleni mérkőzés?
– Gyorsan, három perc alatt lerendeztük a mérkőzést – kezdte nevetve Könyves Norbert. – Komolyra fordítva a szót. Kemény mérkőzésre számítottunk, aminek az volt a kulcsa, hogy az első adandó lehetőségünket gólra tudtuk váltani.

– A góljára hogyan emlékszik vissza?
– A félpályáról felpasszoltak egy labdát, amit Simon Attila felpörgetett, majd bepasszolta nekem a résbe. Egy jó átvétel után sikerült kilőnöm a hosszú sarkot.

– Az utóbbi két mérkőzésen két gólt lőtt. Jó formában érzi magát?
– Tavasszal eleinte kevesebbet játszottam, majd volt két meccs, amelyen lehetőséget kaptam, de sajnos nem tudtam vele élni. Kaposváron és Mezőkövesden is ziccert rontottam, de talán ezt most visszaadta a sors.

– Végleg kijött a gödörből a Paks?
– Szerintem a Mezőkövesd elleni második félidő volt a döntő fordulat. Kettő-nullás hátrányból sikerült visszajönnünk, meg is nyerhettük volna a mérkőzést. Azóta jó formában van a csapat.

– Milyen a hangulat az öltözőben?
– Feldobott, pláne most, hogy elkerültünk a kiesőhelyről és öt pont előnyünk van a Mezőkövesddel szemben. Remélem, hogy ezt tudjuk majd növelni.

– A Paks és az MTK játékosai is félénken nyilatkoznak a bennmaradásról, pedig a Mezőkövesdnek szinte lehetetlen a sorsolása az amúgy sem kicsi hátránya mellett.

– Én személy szerint akkor fogom kimondani, hogy bennmaradtunk, amikor már lejátszottuk az utolsó meccsünket a Fradi ellen, és meghúzták alattunk a vonalat.

– Az utóbbi meccseken jól játszottak. Ön szerint hol lenne a helye a Paksnak a bajnokságban?
– Valóban előrébb lenne a helyünk. Ha a keretet nézzük, akkor szinte mindenkinek van százötven-kétszáz meccse az NB I-ben, tehát a rutinban nincs hiány. Amikor tizennyolc mérkőzésen nem tudtunk nyerni, akkor akadozott a gépezet. Valamit nagyon rosszul csináltunk, de bízom benne, hogy ez már a múlté. Innentől kezdve bárki jön, nekünk pontokat kell szereznünk. Szerintem a hatodik-hetedik helyen lenne a helyünk.

– Vasárnap Szombathelyen is megtartják a jó formájukat?
– Biztosan kemény mérkőzés lesz. A Haladás nagyon jó csapat, ráadásul a harmadik helyért harcol, de ha továbbra is ezt a játékot tudjuk nyújtani, akkor elhozhatjuk a három pontot.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik