NB I

„A DVSC felállított egy szintet”

Zsidai László elmondta, hogy a Lokinak szerdán úgy kell pályára lépnie Diósgyőrben, mintha most kezdődne a kupapárharc.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A DVSC-TEVA a Pápán aratott 5-1-es győzelme után továbbra is három pont előnnyel vezeti az élvonal tabelláját. A bajnokaspiráns a Kecskemét elleni gólfesztivál után ismét megszórta ellenfelét. Utóbbi két mérkőzésén tíz gólt rúgott és hat pontot szerzett, így ha volt is megtorpanás debreceni részről, az már biztosan a múlté.

A Rangadó.hu megkeresésére a DVSC játékosa, a Pápán gólpasszt adó és tizenegyest kiharcoló Zsidai László elmondta, hogy csapata nem torpant meg, csak volt két szerencsétlenebb mérkőzése.

– Pápán ott folytatták, ahol a Kecskemét ellen abbahagyták…
– Végig mi irányítottuk a mérkőzést, bár az első félidőben nem sikerült a helyzeteink többségét berúgni – mondta Zsidai László. – Ebben nagy szerepe volt Szűcs Lajosnak, aki lábbal többször is védeni tudott. A vezetés után nem éreztem, hogy benne lenne a gól az ellenfelünkben, Novakovicsnak nem is volt védeni valója, mégis jött az egyenlítés. A második félidőben rátettünk egy lapáttal, és belőttük a helyzeteinket. Végül a kiállítás teljesen megpecsételte a Pápa sorsát.

– A meccs alakulásában önnek is nagy szerepe volt…
– Jól éreztem magam a pályán. Próbáltam minél többet beletenni ebbe a mérkőzésbe. A találkozó előtt azt beszéltük a többiekkel, hogy senki ne várjon a másikra. Mindenki döntse el a mérkőzést, ha van rá lehetősége. Sikerült kiharcolnom egy tizenegyest, és adtam egy gólpasszt is. Nagyon örülök neki, mert ez nem minden mérkőzésen fordul elő velem.

– Az utóbbi hetekben többen megjegyezték, hogy megtorpant a Debrecen. Ez valóban így volt, vagy csak az ellenfelek akartak nyomást gyakorolni a Lokira?
– Nem is tudom. Volt az MTK elleni mérkőzésünk, ahol beleszaladtunk a késbe. Ott is megvoltak a helyzeteink, csak gólokat nem sikerült rúgnunk, míg az ellenfél minden hibánkat könyörtelenül kihasználta. Pakson akadozott a támadójátékunk, nem is tudtunk gólt lőni. Ennek ellenére nem érzem, hogy a csapat hullámvölgyben lett volna. Volt két rosszabb meccsünk, amit az ellenfelek ki is használtak, de jól jöttünk ki ebből, hiszen most két fölényes győzelmet arattunk. A nyomással kapcsolatban azt tudom mondani, hogy a Debrecen az elmúlt években felállított magának egy szintet. Az elmúlt tíz év legsikeresebb csapata, amely minden évben bajnokesélyesként kezdi meg a szezont. Ezért megvan az a szint, amit a közvélemény és a szurkolók is elvárnak a csapattól.

– A múlt héten átadták az új Nagyerdei Stadiont. Mi a véleménye róla?
– Gyönyörű szép, impozáns, európai szintű stadion. Nagyon jó a gyepszőnyeg is. Biztosan élmény lesz majd játszani benne.

– Az Újpest ellen szombat este fel is avatják a bajnokságban…
– Nagyon várjuk már a találkozót, bár szokatlan lesz az Oláh Gábor utcai stadion után. Ez egy jóval nagyobb, modernebb komplexum. Be kell még laknunk. Biztosan jó mérkőzés lesz, mert akár nagyobb nézősereg is kijöhet a találkozóra. A régi stadionban hétezer-ötszáz néző is nagyszerű hangulatot tudott csinálni. Ha most még többen lesznek, az csak jó lehet.

– Előtte, szerdán lesz egy fellépésük Diósgyőrben a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján. Mit vár a találkozótól?
– Sikerült az első meccsen kétgólos előnyt szereznünk, de nem kényelmesedhetünk el, mert a Diósgyőr hazai pályán életveszélyes. Valószínűleg nagyszámú közönség is támogatni fogja őket, ezért nem vehetjük félvállról a mérkőzést. Úgy kell pályára lépnünk, mintha nulla-nulla lenne az eredmény, és meg kell nyernünk a második mérkőzést is. Fontos, hogy kiharcoljuk a továbbjutást.

Olvasói sztorik