NB I

„Minden meccsünk rangadó”

Kulcsár Tamás a Paks elleni mérkőzésre is úgy tekint, mintha az ETO lenne az ellenfél.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az élvonal legutóbbi fordulójában a DVSC-TEVA 5-2-es vereséget szenvedett a kiesés ellen menekülő MTK otthonában. Ezután kedden javított a Magyar Kupában, miután 4-2-re legyőzte a Diósgyőrt, így fél lábbal már a Puskás-stadionban esedékes döntőben érezheti magát. A Debrecen a múlt heti, budapesti túra után most Paksra látogat, ahol ismét egy kiesés ellen küzdő csapaton kell átverekednie magát a bajnoki cím felé vezető rögös úton.

A Rangadó.hu megkeresésére a Loki támadója, Kulcsár Tamás elmondta, hogy azért nem ünnepelte a gólját az MTK ellen, már élete egyik legmeghatározóbb korszaka volt, amikor a kék-fehéreknél játszott.

– Az év egyik legjobb meccsét játszották az MTK ellen. Miért nem tudtak győzni?
– Nem arról volt szó, hogy lemosott minket az ellenfél. Tettük a dolgunkat, és nem is játszottunk rosszul. Az MTK-nak ezen a napon minden összejött. Az öt góljukon kívül, talán ha egy támadásuk volt még. Nekünk ez nem sikerült. Van ilyen a futballban. Minden sorozat megszakad egyszer. Tizenöt meccs óta veretlenek voltunk, győzni szerettünk volna, de nem sikerült – kezdte Kulcsár Tamás.

– Gólt szerzett az MTK ellen, de nem ünnepelt…
– A mai napig megvan a kölcsönös tisztelet, mert nagyon jó kapcsolatban vagyok az MTK-val. Az akkori csapatból igazi barátságok alakultak ki, ráadásul Garami Józsi bácsival és a vezetőséggel is nagyon jó viszonyt ápolok. A kétezer-hét–kétezer-nyolcas év meghatározó volt a karrieremben, ez végig fog kísérni mindig.

– A mérkőzés után milyen volt a hangulat. Az ETO faragott három pontot a hátrányából. Megijedt a csapat?
– Nem mondanám, hogy összeestünk volna. Nyilván sosem jó kikapni, pláne egy olyan csapatnak, amely a győzelmekhez van szokva. Nekünk most minden meccs rangadó, és nem szabad az ellenfeleink helyezéseit néznünk. Nem szeretem azt a megközelítést, hogy mi a tizennegyedik helyen álló MTK-tól kaptunk ki. Egy jó csapat ellen szenvedtünk vereséget.

– A Diósgyőr ellen a kupában újra hengereltek. Kondás Elemér szerint akár még több góllal is nyerhettek volna…
– Lehetett volna simább is, de ezzel a győzelemmel is elégedettek lehetünk. Sokat tettünk a sikerért. Sajnos Szakály Petit elvesztettük, mert eltört a keze. Csütörtökön megműtötték, nem tudjuk, mikor lesz újra bevethető. Sajnos, ez benne van a fociban. A kétgólos előnynek elégnek kell lennie a visszavágóra, de ettől függetlenül nagyon nehéz meccs lesz.

– Állandó kezdő, pedig nagy harc van a csapatba kerülésért. Ennyire bízik önben a szakmai stáb?
– Úgy gondolom, bízik bennem, bár ezért szerintem tettem is eleget. Szeretnék továbbra is állandó kezdő lenni, és azért fogok dolgozni, hogy ez így maradjon.

– Az MTK egy kiesés elől menekülő csapat volt. Most ahhoz a Pakshoz látogatnak, amely szintén az életéért küzd. Ez intő jel lehet?
– Ez ugyanaz, amit mondtam. Mi nem egy kiesőhelyen álló csapattal játszunk, ez ugyanolyan rangadó lesz, mintha a Győrrel játszanánk. A Paksnak minden pontra égető szüksége van, ráadásul nagyon jó játékosállománnyal rendelkezik. Nyilván megvan az oka, hogy így szerepelnek, de biztos, hogy előrébb lenne a helyük. Mindkét csapatnak megvan a saját célja. Nagyon küzdelmes meccsre számítok.

– A Paks után viszont már csak olyan csapatokkal játszanak, amelyek nem eshetnek ki, de feljebb sem léphetnek. Ez előny? Vagy ilyenkor nyomás nélkül játszhat az ellenfél?
– Teljesen mindegy melyik csapatot nézzük, mert a bajnokság végén már minden meccs kiélezett. Az ilyen csapatok felszabadulhatnak, vesztenivaló nélkül támadhatnak, és ez ugyanolyan veszélyes. Senkit nem szabad lebecsülnünk, ha meg akarjuk nyerni a bajnokságot.

Olvasói sztorik