Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Alibizés, közömbösség, hozzáállásbeli gondok – ilyen szavakkal jellemezte fiatal focistáit a kilencedik helyen álló Lombard Pápa vezetőedzője, Tóth Bálint. A tréner egyébként sem a púderező típusú szakemberek közé tartozik, csapatát szeretné felrázni, miközben úgy tűnik, hogy kényelmesen bennmaradnak az élvonalban. Tóth Bálint a DigiSport kedd reggeli műsorában beszélt arról, hogy az elmúlt évekhez képest javult a magyar bajnokság, és elmondta azt is, mi a gond a magyar tehetséges fiatalokkal.
– Egy-egy jobb és gyorsabb tempójú bajnoki után szakértők szájából el szokott hangzani, hogy feljövőben van a magyar foci. Osztja a véleményt, miszerint javul a magyar futball?
– Határozottan igen. Az biztos, hogy sokkal élesebb ez a bajnokság, mint az előző években, és ez mindenképp egy bizonyos színvonal-emelkedést fog eredményezni – kezdte Tóth Bálint. – Sokkal több lüktető meccs van. Oda-vissza mennek, vállalják a csapatok, hogy győzni akarnak. Megítélésem szerint a közönség fogja élvezni ennek a jó oldalát.
– Mi az oka az előrelépésnek?
– Ez elsősorban mentalitás kérdése, és ez abból indul ki, hogy az edző milyen felfogásban próbálja irányítani a csapatát, és hogyan készíti fel technikailag, illetve taktikailag. Valószínűleg több a bátor edző, és az sem mindegy, hogy a csapatok milyen keretekkel dolgoznak. Vannak tehetősebb klubok, ahol jobb játékosok vannak. Szerintem sok még a külföldi, akik nem feltétlenül jobbak a magyar játékosoknál. A magyar játékosok közül viszont nem mindegyik akarja ezt megmutatni, vagy legalábbis rosszul mutatja meg, mert rossz a felfogása, vagy rosszak az elképzelései erről a játékról. Nincs meg bennük a gyilkos ösztön, ami a külföldiekben igen. Vegyük tudomásul, hogy a külföldi egy zsoldos, nem azért jön ide, mert Lombard-szív dobog benne. A zsoldos tovább akarja adni magát egy jobb helyre, és a magyar bajnokságot egy átszállóhelynek tekinti.
– Miben nyilvánul meg a magyar játékosok rossz hozzáállása?
– Ezt otthonról hozza magával. Megy az edzés, és megkérdezi, hogy ebből a futásból még mennyi van? Nem a harminc-harmincöt éves kérdezi meg, hanem a fiatal. Keneseinek vagy Szűcs Lajosnak nem kell szólni, hogy még fussál két kört, és nem kérdezi meg, hogy miért. Mi az, hogy miért? Menj haza, és kérdezd meg a szüleidet, hogy miért… Most erre mit mondjak? Ha már ez a gondolat kijön a fejéből, onnantól kezdve mit mondjon az ember? Mit várok én ettől a játékostól hétvégén, vagy mit kapok tőle… Nem tudom, honnan hozták ezt a gondolkodást.
– Arra van jobban kiakadva, ha valaki nem akar, vagy ha egyszerűen ügyetlen…
– Arra, ha nem akar. Ha benne van az ambíció, akkor az ügyetlen előbb-utóbb meg fogja tanulni. Nagyon sok játékost az akarat átviszi azon a holtponton, amit esetleg nem tud. Ez a legfontosabb ebben.
– Tavaly még nagy reménységnek számított a klubnál Tóth Bence és Ivancsics Gellért, akiktől aztán elég könnyen megváltak. A képességükkel volt a probléma?
– Abszolút nem. Amikor elmentek, azt mondtam, hogy nem beszélek erről a kérdésről, mert nem akarom megakadályozni, hogy jó helyre kerüljenek. Két rendkívül tehetséges futballistáról van szó, de bizonyos dolgokban alkalmazkodni kell a közösséghez. Most is vannak ilyen játékosok, akik azt hiszik, hogy ők fantasztikus zsenik, de ezt nem tudják bizonyítani, és a közösség nem fogadja őket be. Ha én bemegyek egy öltözőbe, akkor kezet fogok mindenkivel, és próbálok beszélgetni a társaimmal. Ha ez nem sikerül, akkor nem valók a közösségbe, én edzőként pedig nem tudok produkálni, mert nem segítenek.
– Vannak azért kivételek? Ha vannak, akkor az arra vezethető vissza, hogy ki mit hoz otthonról?
– Igen, vannak. Király Botond a legjobb példa erre. Pápai gyerek, én pedig olyan típusú edző vagyok, aki a hazait rögtön beteszi, hiszen annál nagyobb dicsőség nem létezik, minthogy a közönség élteti, és a városban is hallani, hogy játszik a pápai gyerekünk az NB I-ben. Rossz mentalitása volt, és mondtam neki, hogy ezzel nem jutsz előre. Addig mondtam neki, amíg megértette, és januárban egy olyan munkát kezdett el, amelynek következtében azt mondtam, hogy megtaláltuk ezt a gyereket. Aztán jött sajnos egy vírusos influenza, ami leamortizálta szegényt. Most újraépítjük őt, és vasárnap Pintér Attila megint meghívta őt a válogatottba. Ott van Jagodics Bence, akit Szombathelyről igazoltunk. Ő Jagodics Zoltán fia, és hozta otthonról azt a mentalitást, ami kell egy futballistának. Nem arról van szó, hogy nincsenek hibái, de az alap megvan ahhoz, hogy jó futballista legyen belőle.
– Ott van még Kenesei, Szűcs és Csizmadia, akik veteránok, és tartást tudnak adni…
– Ők ikonok, és olyan játékosok között futballoztak, akik megtanították őket, hogyan kell viselkedni. Ezen kívül megtanították őket futballozni is. Ezek hiányoznak a magyar pályákról, a magyar öltözőkből. Olyan vezérek, akik jó irányba viszik el a csapatot. Nem a kocsmába viszi, hanem leül és beszélget a társával két mondatot. Mindig mondom Keneseinek, hogy te vagy a mentora Orosznak, Tajthynak, vagy éppen Kulcsárnak. Utóbbi is télen került hozzánk, és iszonyatosan tehetséges gyerek, de nem jön ki belőle, mert a mentalitása olyan, amilyen. Én hajtom, püfölöm folyamatosan ezeket a srácokat, mert az edző feladata, hogy a maximumot kihozza a játékosaiból.
– Ahogy püföli őket, szinte már nem is kérdés, hogy bennmarad a csapat…
– Még nem szeretném, ha ez így beköltözne az öltözőbe. Persze ez a megszerzett harminc pont egy viszonylagos nyugalom, de ha hátradőlünk, akkor hanyatt is fogunk esni. Három pontra még minimum szükség van ahhoz, hogy ne ismétlődjön meg a tavalyi majdnem tragédia.
