NB I

Horváth Ferenc más stílust képvisel

Az utánpótlás-válogatott Kalmár Zsolt szerint helyezkedési hibák okozták csapata 5-2-es vereségét a PMFC ellen.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A hétvégén a PMFC együttesét látta vendégül a címvédő Győri ETO az élvonal 19. fordulójában. A pécsiek 5-2-es meglepetés-győzelmükkel elhozták a három bajnoki pontot idegenből, így a harmadik helyen álló Rába-partiak hátránya tíz pontra nőtt a listavezető Debrecennel szemben. A győriek első találatát a felnőtt válogatott összetartásaira is meghívót kapó Kalmár Zsolt lőtte. A 18 éves középpályás a Rangadó.hu megkeresésére elmondta, hogy helyezkedési hibák okozták a vesztüket a Pécs ellen.

– Úgy érzem, viszonylag jól játszottunk. Végig fölényben voltunk, próbáltunk támadni, de a védekezésünkbe hibák csúsztak, és ezt a Pécs ki tudta használni. Végig futottunk az eredmény után, és benne voltak a hibák a játékunkban. Úgy gondolom, hogy főleg a helyezkedési hibáink okozták a vesztünket – kezdte Kalmár Zsolt.

A fiatal középpályás elárulta azt is, hogy az ETO új trénere, Horváth Ferenc mást stílust, de ugyanazokat a mozgásokat vár el a játékosoktól, mint elődje, Pintér Attila.

– Más játékstílust képvisel az új vezetőedző, ez biztos. Inkább dinamikus edzéseink vannak, de a mozgásokban ugyanazt kéri, mint Pintér Attila, úgyhogy szerintem mindenki át tudott állni erre, és úgy gondolom, jó úton haladunk.

Kalmár amellett, hogy a felnőtt válogatott összetartásain próbál bizonyítani, oszlopos tagja a nyári, hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő U19-es csapatnak is.

– Nagyon fontos lesz ez a félév számunkra. Az Európa-bajnokság szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogyan teljesítünk a felkészülési meccseken, és hogyan viszonyulunk az ellenfelekhez, hiszen ez nagyban befolyásolhatja majd a nyári teljesítményünket. Mindenképp nagyon jó szereplést várok a csapattól és saját magamtól is. Célunk, hogy az első hatban végezzünk, és kvalifikáljuk magunkat a világbajnokságra, tehát szeretnénk ott lenni az elején.

A 18 éves játékosnak az ETO és a válogatott mellett még a tanulmányaira is összpontosítania kell, de elmondása szerint a tanárok sokat segítenek neki, és össze tudja egyeztetni a focit az iskolával.

– Sok edzésem van, de nagyon sokat segítenek a tanárok, így össze tudom egyeztetni a sportot az iskolával. Ha nem vagyok ott az órákon, akkor egyeztetek velük, és próbálom pótolni az anyagokat – mondta végül Kalmár Zsolt.

Olvasói sztorik