NB I

A finn csapatkapitánynak jó az iksz

„Egy döntetlennek már nagyon örülnék” – nyilatkozta a szerdai meccs előtt Niklas Moisander.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A győri Magyarország–Finnország barátságos mérkőzés előtti sajtótájékoztatón a vendégek csapatkapitánya elmondta, jó ellenfélre és nagyon kemény mérkőzésre számítanak; az új magyar kapitányból még nem tudtak felkészülni, de a játékosokból alaposan sikerült. Hozzátette: a mérkőzés lehetőséget ad arra, hogy kiismerjék a magyar csapatot, amellyel azonos csoportban szerepelnek az ősszel kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkön.

A kvalifikáció sorsolását elégedetten értékelte, mert szerinte nehezebb ellenfeleket is kaphattak volna, de tisztában vannak azzal, hogy három nagyon erős csapattal kell majd játszaniuk. A finn együttes erősségeként azt említette, hogy évek alatt szokott össze a társaság, ugyanannak az edzőnek az irányításával.

Kérdésre válaszolva az Ajax Amsterdam csapatában játszó Niklas Moisander azt mondta, tudják, hogy Dzsudzsák Balázsnak nagyon erős a bal lába. Megjegyezte, ő ismeri a legjobban a magyar szélsőt, mivel korábban már több klubmérkőzésen játszott ellene.

Mixu Paatelainen szövetségi kapitány arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy nagyon nehéz mérkőzésre számít, mivel nagyon gyors és technikás a magyar együttes, de az eredmény nem most, hanem ősszel, a tétmérkőzésen lesz fontos, ezúttal a tapasztalatszerzésen van a hangsúly.

Az Európa-bajnoki selejtezők kapcsán úgy nyilatkozott, Görögország papíron és gyakorlatban is nagyon erős ellenfél lesz, de mögötte kiegyenlítettebb a mezőny. Hozzátette, tisztában van azzal, hogy a magyar és a román együttes is erősebb a finn válogatottnál, de Észak-Írországot is nehéz riválisnak gondolja.

– Személy szerint azt gondolom, hogy a csoport második legerősebb válogatottja a magyar jelenleg – jelentette ki Mixu Paatelainen.

Olvasói sztorik