NB I

Radó András maradna

A szombathelyiek 21 éves támadója leszögezte, hogy tavasszal is a Haladásban futballozik.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Hétfőn és kedden tartotta első keretedzését Telkiben a magyar válogatott decemberben kinevezett szövetségi kapitánya, Pintér Attila. A kétnapos összetartásra Vass Ádám és Priskin Tamás kivételével olyan labdarúgók kaptak meghívást, akik Magyarországon futballoznak. A 32 fős keretben ott volt a Haladás tízgólos támadója, Radó András is, aki a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, pont olyan felkészült szakembert ismert meg az új kapitányban, amilyenre korábban számított.

– Nagyon jól éreztem magam a kétnapos összetartáson, és örültem, illetve nagy megtiszteltetés volt, hogy meghívtak a válogatottba – kezdte Radó András. – Úgy gondolom, hogy nagyon hasznos és tartalmas két napon vagyunk túl, amely során főleg taktikai elemeket gyakoroltunk, leginkább védekezésben. Korábban is tapasztaltam, hogy Pintér Attila eddigi csapatai nagyszerűen meg voltak szervezve, és most az edzőtábor alatt is látszott, hogy tényleg nagyon felkészült szakemberről van szó.

A magyar kluboknál nem megszokott, hogy ennyi játékos vesz részt a tréningeken, de a 21 éves csatár szerint egyáltalán nem volt zavaró, hogy 32-en voltak a pályán.

– Nincs sok idő, nem tudunk sokat együtt lenni, és a rövid idő alatt sok játékost kell megnéznie a szövetségi kapitánynak. A gyakorlások alatt nyilván sokan voltunk, de úgy gondolom, ez nem volt zavaró, és egyáltalán nem baj, hogy ennyien voltunk.

Az ősszel remek teljesítményt nyújtó Radó bízik benne, hogy teljesítményével a jövőben is ki tudja harcolni a válogatott kerettagságot.

– Igazából még csak most kezdtük el a közös munkát, ez volt az első összetartás, ezután jön majd a többi. Remélem, hogy olyan teljesítményt tudok nyújtani, amivel bent tudok maradni a keretben. Bízom abban, hogy egyre jobban összeérik a csapat, és sikeresek tudunk lenni a jövőben.

Radó András kapcsán mindig felvetődik, hogy esetleg távozik a Haladás csapatától, hiszen az egyik legkeresettebb itthon futballozó játékosról van szó, de a Rangadó.hu azon kérdésére, hogy tavasszal is Szombathelyen futballozik-e, egyértelmű igennel válaszolt a fiatal csatár.

Olvasói sztorik