Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A magyar válogatottnál Egervári Sándor segítője volt, aztán az Andorra elleni győztes meccsen megbízott szövetségi kapitányként irányította legjobbjainkat. A Szolnokon nevelkedő volt válogatott futballista, Csábi József edzőként tért vissza a Tisza-parti városba, ahol a Szolnoki MÁV FC utánpótlásának szakmai felügyeletét látja el 2014 nyárig, de ha addig érkezik komoly vezetőedzői ajánlat, továbbléphet a városhoz sok szállal kötődő tréner.
Csábi a DigiSport televízió hétfő reggeli műsorában úgy fogalmazott: a magyar problémákat a magyar emberek tudják megoldani, mint a társadalom többi pontján, úgy a labdarúgásban is
– Hogy érzi magát a szülővárosába visszatérve?
– Természetesen nagyon jó érzés, bár hozzáteszem, bonyolultabb a helyzetem a szolnoki visszatéréssel kapcsolatban, mert kicsit összekapcsolható azzal, hogy a szerződésünket a válogatottnál felbontottuk, de az MLSZ részéről volt egy olyan felkérés, hogy mivel én az elmúlt két és fél évben a válogatott mellett a Bozsik-program Szolnok megyei felügyeletét is csináltam, így azt vigyem tovább, ameddig nincs más feladat, ami ezt űberelhetné. Azt mondtam, hogy természetesen szívesen vállalom – kezdte Csábi József. – Ekkor kapcsolt a MÁV FC vezetősége, hogy mivel ott vagyok, vegyek részt a klub utánpótlásedzőinek felkészítésében a nemzetközi tapasztalataim átadásával. Természetesen ez nem mindennapos teendő, úgyhogy nem veszem át az utánpótlásban a hatalmat, csak megpróbálok segíteni. Nagyon korrektül tisztában vannak azzal, amennyiben olyan feladat érkezik felém, akkor ezt átbeszéljük.
– Tehát ha szolnoki részről bele akarják rángatni a munkába, akkor nem fog nemet mondani?
– Ez még a jövő zenéje. Jelen pillanat a megállapodásunk ennyiről szól. Tulajdonképpen összekapcsolták a Szolnok megyei Bozsik-programmal a feladataimat és a részvételemet. Ennyi a történet. Picit talán nagyobb volt ennek a hírértéke, mint a megegyezésünk, de természetesen örülök neki, hogy valamit visszaadhatok a szolnoki futballnak abból, amit anno ott kaptam, hiszen onnan indultam, és ott lettem akkoriban felnőtt játékos.
– Az akkori állapotokhoz és infrastruktúrához képest milyen most a helyzet?
– Teljesen más, és ha másik helyről történt volna ez a megkeresés, akkor természetesen elgondolkodtam volna rajta. Nagyon pozitív értelemben változtak az elmúlt másfél évben az infrastrukturális lehetőségek. Szolnokon az elmúlt huszonöt-harminc évben nem történt semmi a futball kapcsán, de az elmúlt másfél évben épült két új edzőpálya, és a stadion is szépült. Természetesen a szándék komoly, és nekem igazából az is tetszett, hogy a MÁV részéről nagyon komolyan gondolják az utánpótlást. Ez nem egy kirakatbeszéd, vagy egy marketinglehetőség. Magam is úgy gondolom, hogy a magyar labdarúgás innovációs lehetősége egyértelműen az utánpótlásban van.
– És az utánpótlás melyik generációjában?
– Azt látom, hogy már a legkisebbekben. Két és fél éve benne voltam ebben is, és meggyőződésem, hogy annyira nem nagy a gond, mint amennyit az elmúlt másfél hónapban erről beszéltünk. A lemaradásunk és az egyértelmű megújulási lehetőségünk az utánpótlásban van, de a legkisebb gyerekektől kezdve. Nagyon jó irány a Magyar Labdarúgó Szövetség részéről, hogy az utánpótlásedzőknek adnak egy kapaszkodót. Új C-licences oktatás indult, egyre több továbbképzésen vehetnek részt az edzők, és ebben azért az utánpótlásedzőknek el volt engedve a kezük. Ilyen irányban nagyon komoly előrelépések lehetnek a jövőben. Nyilván nem egy-két év eredménye lesz majd, de nagyon jó irányba indultak a dolgok. Azt gondolom, a magyar labdarúgóedzők annál nagyobb potenciált képviselnek, mint amit az elmúlt hónapokban kaptunk.
– A világbajnoki selejtező kudarca miatt felerősödtek olyan hangok, miszerint az elsőrangú felelősség az edzőké, akiknek a képzettsége elmaradt a nemzetközi átlagtól. Ez érzelmileg hogy érintette?
– Nagyon kevés az idő ezt kifejteni, de kötelességem egy picit megvédeni a szakmát. Vannak hibák, és vannak lemaradásaink. Én látom, főleg az utánpótlásba látok bele leginkább. Nem szeretném kiélezni, hogy külföldi vagy magyar, de nézzük meg az NB I-et a félidőben, és azt, hogy melyik csapatok teljesítenek átlagon felül. A Debrecen, a Pécs, a Haladás, önmagához képest a Pápa vagy a Mezőkövesd. Nézzük meg, hogy kik az edzőik. Melyik egyesületek teljesítenek kicsit átlag alatt? Videoton, Ferencváros, Honvéd, Újpest. A Diósgyőr a kakukktojás egyedül. A lehetőségei szerint megfelelően szerepel. Van egy biztos háttér, jó szakmai munka folyik, vannak nézők. Egy erős klub.
– Tehát az NB I-ben nem látja csodafegyvernek a külföldi edzők tevékenységét?
– Nem akarom ezt kiélezni erre, de ebben a helyzetben nem történt semmi az elmúlt két évben. Tőlem sokan megkérdezik, hogy anno Martti Kuusela miért lehetett sikeres. Erre mindig azt mondom, hogy olyan edző volt, aki idekerült, és a saját elképzeléseit integrálta az itteni lehetőségekbe. Nekem csapatkapitányként minden pénteken jelenésem volt nála az öltözőben a meccsek előtt. Mindig megbeszéltük a heti munkát, a csapat ügyeit és a jövő hetet. Gondolom, ezt nem csak velem tette meg, de bajnokságot nyertünk. Nyilván nem csak ezért, de én valahol itt éreztem az ő sikereinek a kulcsát.
– Tehát be akart illeszkedni a környezetbe?
– Abszolút. De ettől még voltak saját elképzelései a labdarúgásról, és azt érvényesítette is, de soha nem hagyta figyelmen kívül a helyi viszonyokat.
– Ön nem ezt érezte a holland Moniznál, aki Fradistább akart lenni a Fradistánál is?
– Nem voltam benne a mindennapokban, úgyhogy abba most nem szeretnék belemenni, hogy Ricardo hol hibázott, vagy hol nem. Ezt majd ő biztos megcsinálja, hiszen ez mindenkinek a saját feladata. Nekem is ezt kell tennem, amikor hazamegyek és gondolkodom, hogy mit csináltam rosszul. Úgy gondolom, az önkontroll nagyon fontos a mi szakmánkban.
– Mai fejjel mit csinálna másképp az elmúlt évek után?
– Ez egy jó kérdés, mert én azt mondom, hogy semmit. Azt gondolom, hogy a mi szakmának egy nagybetűs szakma és erre fel kell készülni. Én tudatosan készültem erre a szakmára. Játékoskoromban elvégeztem a szakedzőit, majd a különböző licenceket, és ne felejtsük el, hogy a gyakorlat nagyon fontos. Évről-évre tapasztaltabb lesz az edző, nyitottnak kell lennie az újra. Ezt a három és fél évet, amit a válogatottnál tölthettem, úgy fogom fel, hogy egy ajándék az élettől, amivel mindenképpen szerettem volna élni. Több akartam lenni, és szerintem ez így is történt, mert nagyon sok tapasztalatot és tudást szereztem ebben a három és fél évben. Nem csinálnám másképp. Az élet majd eldönti, hogy ez mire elég és mire jó.
– A stábon belül folytattak szakmai vitákat?
– Természetesen. Az elmúlt három és fél évet sikernek könyvelem el, leszámítva az utolsó hónapot. A magyar válogatott az elmúlt két sorozatban harmadik helyen végzett, ennek az egyik kulcsa a jó szakmai stáb volt. Nagyon komoly vitáink voltak, és ebben Egervári Sándort is ki szeretném emelni, mert ő nagyon nyitott volt a véleményünkre. Nagyon konstruktív vitákat tudtunk folytatni, de természetesen ő döntött, ő vállalta érte a felelősséget. Nagyon élveztem a munkát, mert mindig kikérte a véleményünket. Szerintem nagyon jól működött a dolog.
– Haragszik Szalai Ádámra?
– Tulajdonképpen nem haragszom rá. Abban igaza van, hogy hol tartanak a magyar játékosok, abban is, hogy amiből lehet meríteni, ahhoz alakítsuk ki a célokat. Sok mindenben igaza van, így abban is, hogy az utánpótlásképzésben le vagyunk maradva. Inkább úgy gondolom, hogy Ádám nem volt teljesen hiteles a mondandójával és ellentmondásokba keveredett. Ott voltam ezen a sajtótájékoztatón, az első öt percben elmondott egy véleményt, majd a kérdések után belegabalyodott, és saját magával is ellentmondásokba keveredett. Abszolút nem haragszom, mert nincs is rá miért, de talán nem volt jó az időzítés, ezt pont a saját bőrömön tapasztaltam az Andorra mérkőzés kapcsán. Illetve nem volt túl hiteles, hogy ő ezt pont egy olyan holland mérkőzés után mondta, amiből ő kiugrott.
– Mennyire tartja logikusnak, hogy ismét külföldi szövetségi kapitányt akar a közvélemény?
– Az előbb a klubokról beszéltem, míg a szövetségi kapitányi poszt teljesen más. Azoknál a csapatoknál, amiket felsoroltam, pont a korosztályom edzői vesznek részt a munkában. Úgy gondolom, nagy potencia van a magyar edzői karban, de nem csak bennük, hanem az egész társadalomban. A magyarok okos, kreatív emberek, rengeteg tudósunk volt, és azt hiszem az edzők sem kivételek ebben. Természetesen rengeteget kell tanulnunk, képeznünk kell magukat, nyitottnak kell lennünk az újra, mert tanulni nem szégyen. Nem azt mondtam, hogy itt most minden rendben van. A válogatott kapcsán nem hiszem, hogy nekem kellene megállapítanom, hogy külföldi, vagy magyar legyen. A sorminta alapján külföldi következik. Én az előbb elmondottak alapján amellett vagyok, hogy a magyar válogatott szövetségi kapitányának behatároltak lesznek a lehetőségei. Szerintem magyar kapitány is képes lenne rá, de a Magyar Labdarúgó Szövetségnek is van egy elképzelése. Szükségünk van a külföldiekre, akiktől lehet tanulnunk, és akikkel többre megyünk. Jó pap is holtig tanul, ezért hangsúlyozom, hogy tanuljunk és képezzük magunkat, de szerintem a magyar problémákat a magyar emberek tudják megoldani, mint a társadalom többi pontján, úgy a labdarúgásban is.
