NB I

Bravúr kell a továbbjutáshoz

Összeállításunkból kiderül, az MTK számít az elmúlt évek legjobb „kupafordítójának”.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Hazai győzelem nélkül zárultak a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzései. A négy döntetlen mellett négy vendégsiker született. Elmondható tehát, hogy kisebb bravúrra lesz szükségük a most hazai pályán játszó csapatoknak a következő körben, ha ki akarják vívni a továbbjutást.

A Rangadó.hu legújabb összeállításában annak járt utána, vajon az elmúlt években mely csapatoknak sikerült nehéz helyzetből felállnia, és továbbjutnia a kupa oda-visszavágós fázisában.

Az előző szezon nyolcaddöntője során a Siófok 2-2-s döntetlent ért el összesítésben a Dunaújváros ellen: az első mérkőzést a harmadosztályú ellenfél otthonában játszotta az akkor még élvonalbeli együttes, és 2-1-es vereséget szenvedett. A visszavágón viszont sokat ért az idegenben lőtt gól, hiszen 1-0-ra nyertek a hazaiak, így továbbléptek. A Debrecen is idegenben került hátrányba nyíregyházi 3-2-s vereségével. A visszavágón azonban 3-1-re nyert a Loki, így hátrányból fordítva jutott a nyolc közé. A forduló legnagyobb meglepetését a harmadosztályú Létavértes okozta: hazai pályán 1-0-ra kikapott a Szolnoktól, idegenben viszont 2-1-re nyert, így idegenben lőtt góljaival legyőzte NB II-es ellenfelét.

MTK-bravúr az elődöntőben

A 2011–2012-es kiírás nyolcaddöntőjében az Újpest 2-1-es fiaskóval nyitott a Kaposvár II ellen. A visszavágón aztán megrázták magukat a lilák, és 2-0-s sikerükkel kiharcolták a továbbjutást. A másodosztályú Békéscsaba 0-0-ra végzett a Fradi ellen odahaza, így – bár nem volt könnyű dolga – optimistán várhatta a második mérkőzést. A bravúr nem is maradt el: az Üllői úton 2-2 lett a vége, így idegenben szerzett több gólja a Békéscsabát juttatta tovább. Az MTK mind a nyolcaddöntőben, mind az elődöntő során otthon kezdte a párharcokat, mindkétszer vereséggel. A legjobb 16 között a Pécs verte 1-0-ra, míg a fináléba jutásért a Videoton nyert 3-2-re a Hidegkuti-stadionban. Azonban a kék-fehérek mindkétszer felszívták magukat, és Pécsett 2-1-re, a Vidi otthonában pedig 2-0-ra nyertek.

Egyszer jó a null-null, egyszer nem

Az azt megelőző szezonban már nem sikerült hasonló bravúrt végrehajtania az MTK-nak: igaz, a nyolcaddöntő során, hazai pályán 0-0-ra végzett a Győr ellen, és idegenben egy 1-1-s döntetlennel vívta ki a továbbjutást, de a negyeddöntőben a ZTE ellen már kevés volt az otthoni 0-0. Zalaegerszegen ugyanis a hazai csapat 2-1-re diadalmaskodott.

A kétgólos hátrány sem számított

A 2009–2010-es szezon negyeddöntőiben a Honvéd és az MTK ért el kisebb bravúrt: előbbi a Győr elleni párharc első mérkőzésén végzett 1-1-re, majd a visszavágón idegenben aratott 1-0-s győzelmet. Az MTK-nak a Debrecen jutott a nyolc között, és az idegenbeli 2-0-s vereség után úgy tűnt, ez volt a végállomás. Hazai pályán viszont 2-0-ra a kék-fehérek nyertek, és büntetőkkel tovább is léptek.

Négy-nullal válaszolt az ETO

2008 őszén a Kecskemét a REAC ellen csak 1-1-es döntetlenre volt képes hazai pályán. A visszavágót így a rákospalotaiak várhatták kedvezőbb helyzetből, azonban 2-2 lett a meccs vége, és több idegenben lőtt góljával a KTE ment tovább. A Debrecen a Videotonnal csapott össze – szintén a nyolcaddöntőben. Az első meccset a székesfehérváriak nyerték odahaza 2-1-re, de a visszavágón a Loki lenullázta riválisát, így egy lőtt gólja elég volt a továbbjutáshoz. A Haladás is hiába nyert a Győr ellen Szombathelyen, a visszavágón sima 4-0-s sikerrel ment tovább az ETO. A sorozat legnagyobb fordítása az MTK nevéhez fűződik: a tavaszi negyeddöntő első felvonásán hazai pályán kapott ki 2-1-re az Újpesttől, de idegenben elért 3-2-s győzelmével végül mégis továbblépett.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik