NB I

Európánál nem adják alább

George F. Hemingway elmondta: továbbra is a bajnoki dobogó vagy a Magyar Kupa-győzelem a kispestiek célja.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az előző szezonban bronzérmes Bp. Honvéd jelenleg csak a hetedik helyen áll a tabellán, de lemaradása mindössze négy pont a dobogótól, ez is mutatja, hogy rendkívül sűrű az élmezőny. A kispesti klub elnöke, tulajdonosa, George F. Hemingway videóinterjút adott az egyesület honlapjának, amelyben ismét kifejtette, hogy első számú céljuk az európai kupaszereplés kiharcolása. A klubvezetőnek enyhén szólva sem felhőtlen a viszonya a szurkolókkal, most viszont kifejtette: mivel az MTK elleni meccsen semmiféle megbotránkoztató dolgot nem csináltak a drukkerek, remélhetőleg ez azt jelenti, hogy a továbbiakban is így viselkednek majd.

– Hogyan értékeli a csapat eddigi bajnoki teljesítményét?

– Megfelelően teljesít a csapat. Úgy gondoltam, hogy három-négy ponttal többünk lesz. Csak négy ponttal vagyunk lemaradva a dobogótól, tehát a közelében vagyunk – mondta George F. Hemingway. – A tervünk változatlan: szeretnénk kijutni a nemzetközi porondra, vagy a bajnoki dobogóval, vagy a Magyar Kupa elnyerésével. A teljesítményünk megfelelő, több mérkőzésen jó teljesítményt nyújtottunk. Az MTK ellen nagyon nehéz talajon, bizony nem a legjobb mérkőzést játszottuk.

– Nagyon sok Honvéd-szurkoló volt a Hidegkuti-stadionban. Milyen tapasztalatokkal lett gazdagabb?
– Körülbelül hatszáz és ezer között volt a szurkolóink száma, pontosan nem tudnám megmondani. Nagyszerű volt a szurkolásuk. Valóban biztatták a csapatot, amelynek ez nagyon jót tesz, és nem találtam semmi olyan megbotránkoztató dolgot, ami a csapatunk, a klubunk ellen irányult volna. Remélem, hogy más sem talált. Remélhetőleg ez azt jelenti, hogy a szurkolóink valóban segíteni fogják a csapatot, ami fontos nekünk.

– Milyen a kapcsolata a szervezett szurkolói csoportokkal?
– Napi kapcsolatunk nincs. A szurkolói csoportok a véleményüket a pályán fejezik ki. Ha a pályán rend van, ha ők szurkolnak, és nem tanúsítanak klubellenes magatartást, hanem a csapatot segítik, az nekünk segít. Ők ezzel fejezik ki, hogyan állnak a klubhoz, és nem azzal, hogy nekünk elmondják, mi a véleményük. Különben sem jellemző rájuk, hogy nagyon szeretnének a vezetéssel társalogni. Kétségkívül az egyetlen módja annak a felmérésének, hogy a szurkolói csoportok hogyan állnak hozzá a csapathoz az, hogy mit tesznek a mérkőzések előtt, közben és után.

– Milyen céljai vannak a Honvédnak a két kupasorozatban?

– Minden mérkőzésnek úgy megyünk neki, hogy meg szeretnénk nyerni. Nem szeretünk nagyon magas célokat kitűzni, de az év elején is elmondtam, tavaly is, idén is, hogy az igazi célunk a nemzetközi porondra való kijutás. Mindent megpróbálunk annak érdekében, hogy bejussunk az első háromba a bajnokságban, vagy megnyerjük a Magyar Kupát. Ez a két lehetőség van arra, hogy valaki kijusson Európába. Ez nekünk nagyon szükséges lenne. A Budapest Honvéd külföldön messze Magyarország legismertebb csapata, még a Puskás-korszak miatt. Ezt a reputációt szeretnénk megtartani és fejleszteni. Ehhez kapcsolódik az is, hogy hamarosan megkezdődik a tervezés után az építkezés az utánpótlás-központunknál, ami azt jelenti, hogy sok pályánk lesz, és a Magyar Futball Akadémiának, illetve a kisebb gyerekeknek az utánpótlásban nagyon nagy szerep jut majd, s még jobban tudjuk őket képezni.

– Az MFA-nál új időszámítás kezdődött, hiszen új vezető áll az élén.
– Igen, november elsejével Gert Heerkes megkezdte a munkáját. Csinálja a felméréseket, megnézi, mi hogy megy. Nagyon kiváló igazgatónk volt Szalai László személyében, reméljük, a holland is ezt a kiváló munkát fogja folytatni, ahol gyengébbek vagyunk, erősebbé tesz minket, az erősségeinket pedig megtartja. Nagyon reménykedünk ebben, és minden lehetséges segítséget megadunk a munkájához. Herczeg Vince, az akadémia igazgatója is vele tart, reméljük, ők ketten továbbfejlesztik az akadémiát.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik