NB I

„Tiszteljük őket, de nem kell félnünk”

A Győr ellen készülő Kabát Péter annak örült a legjobban, hogy szerdán újra pályán lehetett.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Vasárnap az Újpest FC a bajnoki címvédő Győri ETO csapatát fogadja. Mindkét együttes felemásan kezdte az idényt, de amíg győriek lassan magukra találtak és araszolnak felfelé a tabellán, addig a lilák utoljára az ötödik fordulóban tudtak három pontot szerezni, és jelenleg két pont választja el őket a kiesőzónától.

Szerdán az ETO a Ligakupában 4-1-es diadalt aratott a Ferencváros felett, így kézenfekvő, hogy a győri alakulat egy héten belül két budapesti csapat skalpját is be akarja gyűjteni. Az előző fordulóban a lilák Székesfehérvárra látogattak, ahol 3-0-s vereségbe szaladtak bele. Ezúttal a bajnoki címvédőt fogadják, de az előjelek arra utalnak, hogy ez a mérkőzés sem lesz sétagalopp.

Az Újpest szerdán a Békéscsaba együttesét fogadta a Ligakupában. A 2-2-es végeredményét a sérüléséből visszatérő, csereként pályára lépő Kabát Péter állította be. A rutinos csatár a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, korábbi sérülése kiújulása miatt kellett kihagynia néhány meccset, de már nincsenek fájdalmai.

– Rendesen edzettem már a múlt héten is. Már nem érzek fájdalmat, jó a lábam. Megbeszéltük az edzővel, hogy fél órát kapok, hogy érezzem egy kicsit a játékot. Nem volt semmi gond, nem éreztem fájdalmat a lábamban. Rúgtam egy gólt, de ezen kívül annak örültem a legjobban, hogy újra pályán lehettem – nyilatkozta Kabát.

Az említett sérülés nem új keletű. A lilák csatára az előző szezon végét kénytelen volt kihagyni.

– Ez sajnos ugyanaz a sérülés volt. Hátul a combhajlítóizmom húzódott meg, de ezért is jött jól nekem a kéthetes szünet. Most már százszázalékos állapotban érzem magam – magyarázta Kabát Péter.

A válogatott szünet rá is fért a lilákra, mert a bajnokságban mutatott játékra ráfért a csiszolás

– Nagyon keményen edzettünk, úgy érzem, ránk is fért. Jól jött ez a kéthetes szünet, mert pótolni tudunk olyan dolgokat, amelyekkel eddig problémáink voltak.

Hogy mennyire volt hasznos a sok edzés, az vasárnap derül ki, amikor a bajnok Győri ETO látogat a Szusza Ferenc stadionba.

– A tavalyi bajnokot fogadjuk. Egyre jobban kezdenek összeállni, nyerik a mérkőzéseket. Nagyon nehéz meccsre számítok, de nekünk minden pontra szükségünk van. Mindenképpen győznünk kéne. Tiszteljük őket, de nem kell félnünk. A fociban bármi előfordulhat, úgyhogy győzelemre fogunk játszani és hajtunk majd, hogy itthon tartsuk a három pontot – szögezte le Kabát Péter.

Olvasói sztorik