NB I

Nagyon kellett a győzelem

Kabát Péter szerint feldobta a társaságot a Puskás FC elleni idegenbeli siker, amiből erőt meríthetnek a későbbiekre.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szombat este a Puskás FC otthonában lépett pályára az Újpest csapata az OTP Bank Liga második fordulójában. A lilák az első játéknapon kikaptak hazai pályán a Pakstól, és égetően szükségük volt egy győzelemre. A vendégeknek össze is jött a siker, 2-1-re nyertek Székesfehérváron. Az újpestiek első gólját Kabát Péter szerezte, aki a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, szerinte megérdemelten gyűjtötték be a három pontot, amire nagy szükségük volt.

– Úgy gondolom, eléggé kiegyenlített játékot hozott a találkozó. Az első negyedórában érzésem szerint nem úgy kezdtünk, ahogy mondjuk a Paks ellen – vélekedett Kabát Péter. – Nem voltunk annyira agresszívak, nem támadtunk le annyira, nem volt annyi helyzetünk, jól zárták le a területet a Puskás FC játékosai. Sikerült megszerezniük a vezetést, és ezután kezdtünk úgy játszani, ahogy az elejétől kellett volna, és össze is jött az egyenlítés. A második játékrész is abszolút kiegyenlített volt, de egy teljesen megérdemelt góllal megszereztük a vezetést, amit sikerült is megtartanunk a végéig, így meglett a győzelem. Összességében azt mondom, hogy a Paks ellen jobban játszottunk, több helyzetet alakítottunk ki, mégsem nyertünk. Most pedig kevesebb lehetőségből tudtunk több gólt lőni. Ilyen a futball, mindenki örült a meccs után, hiszen nagyon kellett ez a három pont.

A rutinos csatár sajnálja, hogy az első fordulóban vereséget szenvedtek a Pakstól, de úgy gondolja, ez az idegenbeli siker erőt adhat számukra a folytatásra.

– Mindenképpen győznünk kellett, és nagyon jókor jött ez az idegenbeli siker. Jól lett volna, ha a Paks ellen győzelemmel indítunk, és akkor most lenne hat pontunk. Ez azonban már a múlt, most örülünk ennek a győzelemnek, és készülünk a hétvégére a Honvéd ellen. Úgy gondolom, ez a győzelem feldobta a társaságot, és erőt adhat nekünk – magyarázta Kabát Péter.

Sok kritika éri mostanában a lila-fehér klubot, hiszen a sok távozó helyére szinte alig igazoltak játékosokat, de Kabát reméli, hogy érkeznek még minőségi labdarúgók a keretbe.

– Nagyon sok távozónk volt, és szinte csak fiatalokkal kiegészülve vágtunk neki ennek a bajnokságnak. Nagyon remélem, hogy érkeznek még játékosok a gárdához. Elvileg igazolni fogunk a közeljövőben két labdarúgót, úgyhogy szépen lassan erősödünk, bővülgetünk. Remélem, hogy minőségi játékosok fognak érkezni és jól fogunk szerepelni a szezonban – mondta Kabát.

Az Újpest a következő fordulóban a Bp. Honvéd együttesét látja vendégül, a 35 éves csatár nehéz találkozóra számít.

– A Honvéd nem véletlenül volt ott a tavalyik a harmadik helyen, és indult az Európa Ligában. Jó és masszív csapatnak tartom – szögezte le az egykori gólkirály. – Nem úgy kezdték az idei bajnokságot, ahogy tervezték, hiszen két vereséggel nyitottak. Biztos vagyok benne, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz. Nem lesz egyszerű dolgunk, de próbáljuk azt a játékot megismételni, amit a Paks ellen, és helyzeteket kidolgozva gólokat lőni, és megnyerni az összecsapást.

Olvasói sztorik