NB I

„Nem ott tartunk, ahol kellene”

Rangadó
Rangadó

2013. 10. 08. 23:09

A belga elnök-tulajdonos, Roderick Duchatelet szerint kevés támogatás érkezik a lelátóról.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az egyik újpesti szurkolói csoport a közelmúltban éles hangvételű közleményben szólította fel távozásra Roderick Duchatelet tulajdonost, hiszen a csapat a bajnokság harmada után csak a 14. helyen áll a tabellán. A belgának persze esze ágában sincs bedobni a törölközőt, ez kiderül abból a cikkből, amely kedd este jelent meg a klub honlapján.

A klub elnök-tulajdonosa kijelentette, a kiesés nem opció a Megyeri úton, az Újpest FC-nek az élvonalban van a helye.

– Nagy a tét mindannyiunk számára, de egyeznek az érdekeink is. Mindenki az NB I-ben szeretné látni a klubot. Akár egy szurkoló, akár egy játékos, edző, vagy éppen tulajdonos szemével is nézzük a dolgokat, csak az első osztályú szereplésnek van értelme. Így tehát minden cselekedetünket annak rendeljük alá, hogy feljebb kerüljünk a tabellán – nyilatkozta Roderick Duchatelet. – Nem azért költöztem Magyarországra, hogy az alsóházban szerepeljünk, hanem azért, hogy élcsapat legyen az Újpestből. Jelen állás szerint nem tartunk ott, ahol kellene. Ez az edző, a játékosok, és persze az én közös felelősségem. Felelőtlenek pedig nem leszünk, ha továbbra sem jönnek az eredmények, akkor annak lesznek következményei. Mindenki tudja, hogy ennek mi a menete, főleg az edző, aki a munkájából adódóan különösen tisztában van ezzel. A kölcsönös tisztelet, valamint az egyenes kommunikáció nem írja felül labdarúgás törvényeit, ez mindenki előtt tiszta. A játékosok ma határozattan kijelentették nekem, hogy bíznak az edzőjükben. Ez csak megerősíti a haditervünket. Az edzőnek és a csapatnak koncentrálnia kell arra, hogy egészként működjenek, hogy meglegyen a szikra, ami feltüzeli a csapatot. Kevés támogatás érkezik a lelátóról, szóval a többi csapatnál mélyebbre kell ásnunk és meg kell találnunk a belső hajtóerőt. Alapvetően tehát a mostani kerettel és a téli erősítésekkel a közös feladatunk az, hogy valami nagyot alkossunk. Biztosíthatok mindenkit arról, hogy nem vesszük majd félvállról a feladatokat.

vissza a címlapra

Kommentek

Manchester United's English striker Marcus Rashford celebrates scoring their second goal during the English Premier League football match between Manchester United and Brighton and Hove Albion at Old Trafford in Manchester, north west England, on January 19, 2019. (Photo by Oli SCARFF / AFP) / RESTRICTED TO EDITORIAL USE. No use with unauthorized audio, video, data, fixture lists, club/league logos or 'live' services. Online in-match use limited to 120 images. An additional 40 images may be used in extra time. No video emulation. Social media in-match use limited to 120 images. An additional 40 images may be used in extra time. No use in betting publications, games or single club/league/player publications. /
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.