NB I

Nem kell kudarcról beszélni

Tisza Tibor szerint a nehéz sorsolás is nagyban hozzájárult a gyengébbnek tűnő bajnoki rajthoz.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Nem lehetnek elégedettek a diósgyőri szurkolók, hiszen csapatuk két döntetlennel és egy vereséggel kezdte a szezont. Azóta emiatt személyi változások is történtek a keretben, hiszen Rudolf Gergely és Seydi is átadólistára került. A támadószekcióban továbbra is biztos pontnak számít Tisza Tibor, aki az eddigi vereségek ellenére, nem nyújtott rossz teljesítményt.

A 28 éves csatár a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, a közepes szezonkezdés után új időszámítás kezdődik a DVTK-nál.

– Azt gondolom, egy bajnoki kezdet mindig relatív abból a szempontból nézve, hogy milyen a csapat sorsolása – mondta Tisza Tibor. – Szerintem az egyik legnehezebb sorsolásunk nekünk volt, mert az első három találkozóból kettőt idegenben kellett játszanunk, és ráadásul két bajnokesélyes ellen, ami egyáltalán nem könnyű, mégis szereztünk egy pontot. Az MTK elleni, hazai találkozón a két gólunkon túl is lényegesen több helyzetet dolgoztunk ki, mégsem sikerült nyerni. Nem élem meg kudarcként ezt az egészet. Persze, jobban is kijöhettünk volna ezekből a meccsekből. Ez egy közepes kezdés, innentől új időszámítás kezdődik, hiszen a Kecskemét, a Pápa és az Újpest ellen fogunk játszani, ami jó erőfelmérő lesz. Szombaton a KTE ellen csak a győzelem elfogadható, amiért a csapat mindent meg fog tenni. Nagyon sokat és keményen edz a társaság, hogy újból sikeres lehessen.

Olvasói sztorik