NB I

Még jöhetnek játékosok

Kozma István vezetőedző úgy érzi, a felkészülés során sikerült megismernie újdonsült csapatát.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Május végén jelentette be az Újpest FC vezetősége, hogy visszatér a csapat kötelékeibe a lila-fehérek emblematikus figurája, Kozma István. A 48 éves szakember július elsejétől vezetőedzőként segíti egykori csapatát, szorosan együttműködve elődjével, a belga Marc Leliévre-vel.

Az újdonsült újpesti szakvezető a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, a felkészülési időszak alatt sikerült megismernie és kellően felkészítenie a csapatot, de bízik benne, hogy a bajnoki rajtig még több új játékos is csatlakozik a kerethez.

– Sikerült megismernem a mostani csapatot – magyarázta Kozma István. – Végigcsináltuk a felkészülést, sok jó együttes ellen léptünk pályára az elmúlt hetekben. A belgiumi mérkőzéseinken nem voltunk frissek, bár akadtak villanásaink, az erős ellenfelekkel szemben nem tudtunk nyerni. De ezeken a találkozókon nem is az eredmény volt a fontos, hanem a gyakorlás és a tapasztalatszerzés. Ezt a célt kiválóan szolgálták az edzőmeccseink. A hazautazás után már jóval frissebbek voltunk, és bár a Vasas ellen sem az eredményesség volt az elsődleges, itt már jóval nagyobb figyelmet szenteltünk arra is. Ez meg is látszott az eredményen, jóval szórakoztatóbb, eredményesebb játékot produkáltunk.

– Jobban járt a csapat a belgiumi edzőtáborral, mint ha például Telkiben tréningezett volna?
– Ezt így nem érdemes összehasonlítani. Telkiben is fel lehet készülni, máshol is fel lehet készülni. Nekünk ez egy adott lehetőség volt, amit ki is használtunk. Jó körülmények között készülhettünk, erős ellenfelekkel mérhettük össze tudásunkat.

– Szombaton rajt a Paks ellen. Mit vár az NB I-es nyitánytól?
– Addig még leginkább játékosokat várunk, szeretnénk még igazolni. Egyelőre nehéz konkrét elvárásokat megfogalmazni, de természetesen jól akarunk indulni a bajnokságban, fontos a minél jobb kezdés.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik