NB I

Tizenöt perc elég volt az MTK-nak

Simán verték a fővárosi kék-fehérek az NB II-es Vasast.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az MTK elleni felkészülési találkozón újabb rutinos védőt tesztelt Dirk Berger, a Vasas vezetőedzője. A legutóbb Gyirmóton, korábban idehaza a Haladásban, a Ferencvárosban, a REAC-ban és az Újpestben, idegenlégiósként Németországban és Cipruson is futballozó Nagy Gábor egy félidőnyi lehetőséget kapott a bizonyításra.

A mérkőzés előtt Dirk Berger vezetőedző sokáig a 4-3-3-as felállásban tervezte pályára küldeni csapatát, végül inkább a 4-4-2 mellett döntött – tudósít a Vasas hivatalos honlapja.

Az első játékrészben hamar fölénybe került az MTK, ami gólokban is megmutatkozott: a 15. perc végére Tischler, Horváth Zsolt és Pölöskei találatainak köszönhetően már három góllal vezetett az élvonalbeli együttes. A Vasas próbálkozott, több helyzetet is kialakított, de nem tudták feltörni az ellenfél védelmét.

A második félidő első fele MTK-helyzet nélkül telt el, miközben Oren és Gál lövését, illetve fejesét a hazai kapufa hárította. Nagy Gábor és Shane Recklet csatasorba állítása stabilitást adott a Vasasnak, elől pedig Gál és Oren semlegesítése többször is fejtörést okozott a kék-fehér védőknek. Az első félidőben, annak is különösen az első húsz percében nagy fölényben játszott az MTK, ám a szünet után teljesen kiegyenlített lett a játék. Sőt a hazaiak kapusának lényegesen veszélyesebb szituációkban kellett játékba avatkoznia, mint az egyébként jól védő Hermány Bencének. A mérkőzés végén a szépítő gólt is megszerezte a Vasas, Cseke labdáját Zamostny váltotta gólra.

Felkészülési mérkőzés

MTK Budapest – Vasas FC 3-1 (3-0)

Hidegkuti-stadion, 100 néző. Vezette: Bereczki

MTK: Groppioni – Nagy T., Kálnoki-Kis, Vukmir, Fejes (Vadnai, 46.) – Kanta, Poór, Pölöskei Zs. (Ayub, 46.) – Tischler (Horváth P., 57.), Vass (Bese, 46.), Horváth Zs. (Frank, 46.). Edző: Garami József

Vasas: Hermány – Horváth L., Izing, Schulz (Nagy G., 46.), Marcsek (Recklet, 46.) – Horia, Gál, Vida (Cseke, 46.), Boda – Zamostny, Ádám (Oren, 46.). Edző: Dirk Berger

Gólszerzők: Tischler (3.), Horváth Zs. (11.), Pölöskei (15.), illetve Zamostny (86.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik