NB I

Nem foglalkoznak az ellenféllel

Gyurcsó Ádám szerint egyértelműen ők az esélyesek a Podgorica elleni EL-selejtezőn.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Csütörtökön este fél kilenctől a Mladost Podgorica együttesét látja vendégül az ezüstérmes Videoton az Európa-Liga selejtezőinek első körében. A fehérváriak nem nagyon ismerik montenegrói ellenfelüket, de a gárda válogatott középpályása, Gyurcsó Ádám a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy nem is foglalkoznak az ellenféllel, csakis a saját dolgaikra összpontosítanak.

– Annak tükrében, hogy nem nagyon ismerjük az ellenfelet nem is azzal foglalkozunk, hogy ők vajon milyen játékerőt képviselhetnek, vagy mennyire lehet akár kombinatív, vagy védekező stílusú a futballjuk. Inkább azzal törődünk, hogy nekünk mit kéne megvalósítani, főleg hazai pályán támadólag szeretnénk fellépni. Ezekre fektetünk nagyobb hangsúlyt, de nyilván a védekezést sem adjuk fel. Úgy gondolom, hogy ebben a párharcban mindenképpen mi vagyunk az esélyesek, és tovább kell jutnunk. Egyelőre még nem térképeztük fel az ellenfelet, száz százalékosan csak a saját dolgainkkal foglalkozunk, de biztosan lesz olyan videó, vagy információ, amivel a stáb tud nekünk valamilyen segítséget nyújtani.

A magyar válogatott szélső a Videoton felkészüléséről és ausztriai edzőtáboráról is mesélt.

– Nagyon kemény edzéseket vezényelnek nekünk. Voltunk Ausztriában edző táborozni, ahol napi két edzéssel készültünk. Kiváló edzőmérkőzéseket játszottunk, amelyek nagyban segítették a felkészülésünket. Úgy gondolom, hogy a meccsek nagy részében jól is játszottunk, leszámítva az utolsó összecsapást, ahol talán már fejben is el volt fáradva a társaság. Ennek ellenére akkor is dolgoztunk becsülettel, de sajnos a mérkőzés nem jól alakult. Végezzük a dolgunkat, és bízom benne, hogy ennek meg lesz az eredménye is.

Gyurcsó Ádám szerint azért is hasznos volt az edzőtábor, mert az ilyen összetartások során könnyebben megismerkednek az újonnan igazolt játékosokkal.

– Nyilván ilyenkor könnyebb megismerni azokat az új játékosokat, vagy stábtagokat, akik újonnan érkeznek a csapathoz. Nap mint nap össze vagyunk zárva, többet tudunk beszélgetni, több információt tudunk egy ilyen edzőtáborban cserélni. Úgy gondolom, hogy abszolút befogadtuk az új társakat, és biztos vagyok benne, hogy hasznunkra lesznek, hiszen nem véletlenül hozta őket ide a szakmai stáb. Bízom benne, hogy beérik az elvégzett munka gyümölcse, és egy szép szezon elé nézhetünk.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik