NB I

Nem féltek a Fraditól

A kispestiek védője, Alekszandar Ignjatovics számára nem okozott gondot Böde Dániel megállítása.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Kedd este a tavasszal még veretlen Ferencváros együttesét fogadta a Budapest Honvéd csapata az OTP Bank Liga huszadik fordulójának elhalasztott mérkőzésén. A Fradi ezúttal nem remekelt, ugyanis a rendkívül taktikusan futballozó kispestiek nem hagyták kibontakozni vendégeiket, és megérdemelten győzedelmeskedtek 1-0-ra. A hazaiak egyik legjobbja Alekszandar Ignjatovics volt, aki nagyszerűen levette a pályáról az utóbbi időben parádés formában játszó Böde Dánielt. A szerb középhátvéd korábban megfordult a holland Feyenoord együttesében is. A 25 éves légiós a Rangadó.hu megkeresésére elárulta, nem féltek a Fraditól, magabiztosak voltak, ezért tudtak nyerni.

– Ugyanúgy készültünk, mint bármelyik másik bajnokira, de pluszmotivációt jelentett, hogy a Ferencváros ellen játszottunk. Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, ezért száz százalékot kellett nyújtatunk fizikálisan és mentálisan is ahhoz, hogy legyőzzük azt a Fradit, amely jelenleg az ország egyik legjobb alakulata – nyilatkozta a Rangadó.hu érdeklődésére Ignjatovics, akit tavaly nyáron igazoltak a kispestiek.

– A Honvéd volt az első csapat a tavasszal, amely legyőzte a Ferencvárost. Mit gondol, mi volt a győzelem kulcsa?
– Fontos volt, hogy mi nem féltünk tőlük. A többi gárdának talán ilyen problémája is van, hogy túlságosan tisztelik a zöld-fehéreket. Mi viszont úgy mentünk ki a pályára, mintha mondjuk a Siófokkal játszanánk. Magabiztosak és erősek voltunk, így sikerült nyernünk.

– Általában Lovrics szerepel ön mellett a védelem tengelyében, de kedden Tandia oldalán is kiválóan megoldotta a feladatát…
– Voltak gondjaink a meccs előtt, hiszen több védő is sérüléssel bajlódik. Nem volt probléma azzal, hogy mással kellett irányítanom a védelmet. Követték az utasításaimat, sokat kommunikáltunk a meccs során, nem volt ezzel semmi gond.

– A hetek óta remekül játszó Bödét nagyon szépen semlegesítette. Külön készült a játékából?
– Tudtuk, hogy Bödétől mire számíthatunk, de megmondom őszintén, számomra könnyű védekezni az olyan típusú játékosokon, mint ő. Az alacsony, gyors emberek tudnak engem kellemetlenebb helyzetbe hozni. Szeretek az ilyen jó felépítésű, erős emberek ellen játszani, amikor sok harcot, ütközést és fejpárbajt kell megvívni. Nem volt nehéz dolgom azzal, hogy megállítsam őt. Örülök, hogy nem egy alacsony, villámgyors támadóval kellett versenyt futnom.

– Ezen a forró hangulatú összecsapáson hogyan tudott ilyen feltűnően nyugodt maradni?
– Van tapasztalatom abban, hogy az ilyen dolgokat ki tudjam zárni, hiszen a hazámban, amikor a Partizan Belgráddal játszottunk, már hozzászoktam a nagy meccsek hangulatához. Ugyanezt tudom mondani Hollandiával kapcsolatban is, amikor a Feyenoordban szerepeltem. Számomra ez egy teljesen normális meccs volt. Totálisan nyugodt voltam, és csakis a találkozóra fókuszáltam.

– A Honvéd fiatal játékosai láthatóan felnéznek önre. Mivel tud segíteni nekik?
– Nagyon fiatal csapatunk van, sokat beszélgetünk, és az öltözői hangulat is kiváló. Nincsenek nálunk nagy nevek, nagy sztárok, akik egyénieskednének. A fiatal labdarúgóink rendkívül tehetségesek, Vécsei, Nagy Gergő és Vernes is nagy jövő előtt áll. Figyelnek arra, amit mondok, és amit tanácsolok nekik, pedig a huszonöt évemmel én sem tartozom az idős játékosok közé.

– Egyre több magyar élvonalbeli csapat gondolja úgy, hogy érdemes bevetni a fiatal akadémista játékosokat. Ön szerint is érettek már a feladatra?
– Úgy gondolom, hogy Magyarország futballja szép jövő elé néz. A tehetséges fiatalokból minőségi játékosokat nevelnek a különböző akadémiákon. Ezáltal a magyar bajnokság is egyre erősebb lehet, két-három éven belül pedig a válogatottal is biztosan számolni kell nemzetközi szinten.

– Mit szól ahhoz, hogy a szurkolók önt és Lanzafamét tartják a Honvéd legjobb igazolásainak?
– Örülök, ha így gondolják. Próbálok mindent beleadni, keményen dolgozok nap, mint nap. Én már tavaly óta itt vagyok, Lanzafame még csak most érkezett, de sajnos ő csak nyárig lehet velünk, hiszen kölcsönben van nálunk. Lehet, hogy értem is bejelentkeznek majd a szezon végén, de boldog vagyok a Honvédnál, minden tökéletes a számomra. Nagyszerű emberek dolgoznak a csapattal, a szurkolókra sem lehet panasz, úgyhogy nagyon szívesen játszanék még sokáig itt.

– Mi lehet az oka annak, hogy rendkívül hullámzó a teljesítményük? Egy szép győzelmet általában egy kiábrándító vereség követ.
– A legnagyobb gond az lehet, hogy nincs húsz-huszonkettő azonos tudású játékosunk. Nincs baj a fiatalokkal, hiszen tehetségesek és keményen edzenek, de nincs még annyi tapasztalatuk, amennyivel állandósítani lehetne a jó szereplést. Nem tudnak még egyenletes teljesítményt nyújtani, és minden meccsen a maximumot kihozni magukból. Eltiltások és sérülések is nehezítik a dolgunkat, szinte sosem tudunk ugyanazzal a kezdővel kiállni kétszer egymás után. Azonban a Honvédnál továbbra is ilyen minőségi munka fog folyni, és ezek a játékosok kis rutint is szereznek, akkor pár éven belül akár a bajnoki címért is harcba szállhatunk.

Olvasói sztorik